2024. március 28., csütörtök

Műhelymunkák és családi nap a Summer3p fesztiválon

Július 19-e és 22-e között rendezik meg a 16. Summer3p elnevezésű elektronikus zenei fesztivált, amelynek helyszíne ezúttal is a Palicsi-tó melletti termálfürdő lesz.

A négynapos rendezvény legismertebb fellépője a techno DJ-ként és zenei producerként tevékenykedő Uto Karem, aki Olaszországból indulva hódította meg a világot. Fellépésére július 20-án, pénteken kerül sor, amikor a szlovákiai DJ Denes Toth is a mixpult mögé áll. Július 21-én, szombaton a legendás Silicone Soul, skóciai house duó, valamint a magyarországi Secret Factory szórakoztatja a nagyérdeműt. A hip hop zene kedvelői a fesztivál első napján Ajs Nigrutin és Timbe, a Bad Copy együttes tagjainak produkciójára számíthatnak. A felsoroltak mellett több hazai DJ is fellép.

Hogy a fesztivál nem kizárólag az elektronikus zene kedvelőinek nyújt kellemes kikapcsolódást, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 22-én 17 órai kezdettel a szabadkai Garden Quartet vonósnégyes ad koncertet, míg ezt megelőzően a Palics Magyar Művelődési Egyesület vegyeskórusa lép fel.

A rendezvény keretein belül számos műhelymunkára is sor kerül. DJ Chrono július 21-én 17 órától elektronikus zenei foglalkozásokat tart. A szabadkai festő, Emil Kadrić a fesztivál ideje alatt mindennap 17 és 20 óra között képzőművészeti műhelymunkát szervez, míg Otto Zakar, közismert nevén TNG, street art művész ugyanebben az időszakban az úgynevezett stencil artot mutatja be. SummerDaDa néven költészeti műhelymunkákra is sor kerül, de slampoetry-foglalkozások is várják az érdeklődőket.

A műhelymunkák esetében szükség van előzetes regisztrációra, az érdeklődők a workshop3p@gmail.com e-mail-címen jelentkezhetnek.

Az egészséges életmódról Halász Ármin gondoskodik, aki 21-én és 22-én 17 és 21 óra között speedminton bajnokságot szervez, míg Nagy Boglárkával és Erdélyi Zsolttal jógázhatnak az érdeklődők.

A fesztivál utolsó napján, vasárnap a szervezők a gyermekeknek kedveznek, a Ground Level extrém sport klub és a Su Team sportiskola különböző aktivitásokkal várja a legkisebbeket, ugyanakkor fitneszprogramra, fodrászati és kozmetikai bemutatóra, valamint környezetvédelmi előadásra is számíthatnak az érdeklődők ezen a családi napon.

Bővebb információ a Summer3p weboldalán (www.summer3p.org), illetve Facebook- és Instagram-profilján található. A rendezvényt Szabadka Város, Vajdaság Autonóm Tartomány, a Szabadkai Ifjúsági Iroda és a Danilo Kiš Alapítvány támogatja.