A falusi iskolák is fontosak

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár a tordai iskolában

K. I.

2018. június 12., 16:05

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A népességfogyás különösen érzékenyen érinti a kistelepülések iskoláit. A bánáti Tordán más a helyzet: a tanulók száma stabil, közben az iskolában folyamatosan javulnak a tanulási feltételek – hangzott el Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár tegnapi látogatásán, aki megnézte az iskola diákjainak a tanévzáró műsorát, majd pedig megtekintette az iskolaépületen elvégzett munkálatokat.

Már csak a tornaterem hiányzik (Fotó: Kecskés István)

Mint ahogy elmondta, a tartomány is jelentősen kiveszi a részét a tordai iskola felújításában, a tartományi kormány szándéka pedig az, hogy ne csak a nagy iskolák, a városi iskolák korszerűsödjenek, hanem a falusiak is.
– Ez különösen fontos itt, Tordán, hiszen a körülmények javulásával, az épület megfelelő állagának a kialakításával, a szigeteléssel, a fűtési rendszer felújításával, úgy hiszem, kihathatunk közvetve arra, hogy itt maradjanak a szülők is, a gyerekek is. Hogy az iskolai oktatás korszerűsödjön, javuljon és kihasson erre a folyamatra: hogy megálljon az elvándorás és megváltozzon a helyzet, és itt maradjunk, minél jobb körülmények között és minél többen... magyarok – nyilatkozta Nyilas Mihály.
A helyi közösség, Begaszentgyörgy község segítségével, valamint tartományi és anyaországi támogatásokból kimeszelték a tantermeket, áttértek a földgázzal való fűtésre, szigetelték az épületet, új aszfaltréteget kapott a sportpályájuk, felújították az iskola épületében működő óvodát is.
Az iskolának 110 diákja van, és a Banatsko Karađorđevó-i általános iskola kihelyezett tagozataként működik. A tanítás magyar tannyelven folyik, és van egy összevont alsós szerb tagozatuk. A tordai iskola több évtizedes álma egy tornaterem, amelynek a megépítésére eddig csak ígéretek voltak.
– Sikerült az iskolaépületen és az óvodaépületen is kicserélni a nyílászárókat, ami természetesen nagyon jól jött, hisz egyrészt jobban szigetelnek az ablakaink, és a fűtés szempontjából is pozitív mindez. Az ablakokat ugyanis, amelyeket 28 évvel ezelőtt cseréltünk, már nagyon tossz állapotban voltak, nagyon nehéz volt őket kinyitni, becsukni – mondja Kovács Zsuzsanna igazgatóhelyettes.
Az iskolának 12 végzős diákja volt, őszre tíz elsőst várnak.
– Nagyon sajnálom, hogy már nem sokáig járhatok ebben az iskolába, még csak ezen a héten. Eddig is nagyon szép volt, nagyon szerettem itt, de így még jobb lesz: új fűtéssel, új ablakokkal – hallottuk Kószó Alisza kisérettségizőtől.
A helyi közösség is saját, szerény eszközeivel támogatja az iskolát.
– Addig, míg van iskolánk, ennek örülünk, és vannak gyerekek is, tanulók is, akik betöltik a teret, tehát addig van értelme annak, hogy a helyi közösség is valamilyen módon támogassa az iskola fennállását – mondta Dobai János, Torda helyi közösség elnöke, aki bízik abban, hogy a későbbi iskoláztatásuk után sok tordai fiatal visszatér szülőfalujába és itthon kamatoztatja a tudását.
A tanévzáró műsor keretében elismerésben részesítették az iskola legjobb diákjait.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége