2024. április 20., szombat

Zene, tánc, játékok

Nagy népszerűségnek örvend a Topolyai Gyermeknap

Topolya község Művelődési Háza már negyedik alkalommal szervezte meg a Topolyai Gyermeknapot, a helyi civil szervezetekkel, intézményekkel és vállalatokkal együttműködve.

Az idén, hasonlóan az elmúlt évekhez, ugyancsak gazdag program várta a gyermekeket. A rendezvény vasárnap délután 4 órakor startolt, de már jóval korábban megérkeztek az első regisztrálni vágyók. A regisztráció után indulhatott a már jól megszokott pecsétgyűjtés, melynek jutalmaképpen ajándék várta a kis barangolókat. Az első hat pecsét begyűjtése után a regisztrált résztvevők ajándékot kaptak, további hat pecsét begyűjtése után újabb ajándék várta őket a regisztrációs sátorban.

Idén tizenöt helyszín nyújtott lehetőséget arra, hogy a gyerekek játszhassanak, kézműveskedjenek, tanuljanak, megismerhessék a városukat. A Felvonulási téren jelen volt Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Művelődési Ház két sátra, a dr. Hadzsy János Egészségház Baba-mama sátra, az Arcus Környezetvédő Egyesület, a Topolyai Vöröskereszt, a Petőfi Sándor Cserkészcsapat, a Bethesda Szeretetszolgálat Figura sátra, a Komgrad Közvállalat, a 3+ Nagycsaládos Egyesület, a Csáki Lajos Általános Iskola Csákis varázslatok sátra, a Bambi Gyermekintézmény Ovisátra, a Moravicai Nyári Táborok sátra, arcfestő sátrak, valamint a Capriolo sátra. Ezeken a helyszíneken kézműves foglalkozások, arcfestés, természetismereti játék, falmászás, elsősegélynyújtás közül válogathattak. Ezenkívül trambulin, légvár, ugrálóvár, akadálypálya, animátorok, bohócok és felhőtlen szórakozás várta a látogatókat.

A színpadon előbb az Alapfokú Zeneiskola kiskórusa lépett fel Dragana Krvavac vezetésével, majd szerb nyelvű színházi előadást tekinthetett meg a közönség. A legkisebb résztvevők számára az Ovisátorban Kacagtató elnevezéssel tartottak foglalkozást. A nagyobbak kerékpáros és futóbiciklis akadálypályán mérhették össze ügyességüket. Az ingyenes arcfestésnek köszönhetően a legtöbb gyermek álarc mögé bújhatott ezen a napon, és így bulizhatott a szegedi Grim-Busz Együttes koncertjén.

Az idén a regisztráció során a résztvevők nemcsak útlevelet kaptak, hanem egy tombolaszelvényt is, amire érdemes volt vigyázni. A rendezvény végén ugyanis a Capriolo jóvoltából egy kerékpár került kisorsolásra. A kerékpár boldog tulajdonosa Bodor Fanni lett.

A IV. Topolyai Gyermeknapon az idén is számos jó emlékkel gazdagodtak szülők és gyermekek egyaránt.