2024. május 10., péntek

Középiskolásoknak a Föld napjáról

Adán zárult a túrkevei Giligán egyesület vajdasági közösségépítő és természetvédelmi programsorozata

Szász Béla, a túrkevei Giligán természetvédelmi és hagyományőrző egyesület elnöke szerdán középiskolás diákoknak és tanároknak tartott előadást a Föld napja alkalmából Adán a Műszaki Iskolában a helyi Zöldike természetvédelmi civil szervezet közreműködésével.

Szász Béla előadása az adai Műszaki Iskolában (Csincsik Zsolt felvétele)

Szász Béla előadása az adai Műszaki Iskolában (Csincsik Zsolt felvétele)

A rendezvény az utolsó állomása volt annak az áprilisban záruló programsorozatnak, amelyet a Giligán egyesület Vajdaságban valósított meg a múlt évtől több mint 300 gyerek és felnőtt részvételével a moholi Zöldike természetvédelmi egyesület és az óbecsei Ökobecse polgári egyesület segédletével.

Vadné Szemere Mariann, a Giligán egyesület adminisztrátora elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával az Alkoss te is közösséget! elnevezésű program keretében közösségépítő, valamint természet- és környezetvédelmi előadásokból és túrákból álló programsorozatot tartottak a Vajdaságban. A program fő célja a közösségépítés volt, hogy megismertessék az egyesületük munkáját a résztvevőkkel, valamint összekössék a helyi vajdasági civil szervezeteket és oktatási intézményeket a további együttműködés érdekében.

– A tavalyi év elején kezdődött meg a program. Júliustól kezdődtek meg az egyeztetések az oktatási intézményekkel, hogyan építsük fel a programot, milyen esetleges hiányosságok vannak az oktatás területén, amit mi újabb információkkal kitölthetünk. Majd szeptembertől indult a programsorozat. Ez a nyolcadik alkalom, hogy itt járunk a Vajdaságban – közölte a Giligán adminisztrátora.