2024. április 20., szombat

Évente százezer hízó

Európai színvonalú sertéstelep épül a Prospeitati Alapítvány támogatásával, a doroszlói Hollo Company projektumaként

A Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztések (H01) pályázatán nyertesként került ki a Hollo Company doroszlói családi cég, amely az elnyert támogatásból európai színvonalú sertéstelep, sertésintegráció létesítését valósítja meg, az elkövetkező néhány hónapon belül. A második generációs Holló- vállalkozások igazgatóját, a Company menedzsmentjének vezetőjét, Holló Ronaldot kérdeztük cégeik fejlődéstörténetéről, tevékenységeikről, az új beruházás hozadékairól:

A már meglévő sertésszaporító  „neveltjei” (Lennert Móger Tímea felvétele)

A már meglévő sertésszaporító „neveltjei” (Lennert Móger Tímea felvétele)

Hogyan alakult és miként épül fel egy ilyen nagy volumenű cégegyüttes, hogyan tagolódnak a tevékenységkörök?

- Szüleinktől, édesapánktól Holló Róberttől és édesanyánktól Reginától örökölve, két testvéremmel, Róberttel és Rolanddal közösen, a legnagyobb örömünkre már összesen hét fős harmadik generáció javára dolgozunk a cégek fejlesztésén. 2002- ben a Nagyrét Mezőgazdasági Termelő Szövetkezettel indult a  tevékenység. A Nagyrét huszonkét alapító taggal létesült, azzal a céllal, hogy megszervezze a helyi mezőgazdasági termények átvevőhelyét, azon belül is úttörő szerepe volt a kukorica integrálásában. Ezt követően 2011- ben, immár családi vállalkozásként  alakult meg a Hollo Company, amely a Nagyrét által nem finanszírozott, egyéb jelentős mezőgazdasági fejlesztések, projektumok mögé állt be teljes vállszélességgel. Ezenkívül gabonaszállítót, tárolót létesítettünk és ezzel párhuzamosan a családi gazdaságok is fejlődtek a sertéstenyésztés területén. Ennek nyomán és hozdékaként 2015- ben a Hollo Company Európa egyik legnagyobb sertésgenetikai cégével közösen megalapította a Topigs Norsvin doroszlói céget, amely mostanra vezető pozíciót tölt be, az eladott sertés szaporító anyag 95 százalékát Doroszlóról szállítják, az itteni kan központból.

Holló Ronald, leányával ölében (Lennert Móger Tímea felvétele)

Holló Ronald, leányával ölében (Lennert Móger Tímea felvétele)

Milyen vállalkozásfejlesztési és munkahelyteremtő hozadéka várható az épülő sertéstelepnek és az integrátori szerepkörnek?

- A sertéstelep létesítő és a sertésintegrációs projektum keretein belül felépítünk egy 750 kocás Nukleus- állományt, telepet. Ez Európa legmodernebb technológiáinak felhasználásával működik majd, a legnagyobb gyártóktól való legjobb európai genetika alkalmazásával. Ennek célja, hogy évente több mint 5ooo anyajószágot és minimálisan 15 ooo hízót tudjunk kitenyészteni. Ezek a helyi, jelenlegi célok, tervünk a későbbiekre, hogy éves szinten a 100 ezret is elérje a hízók száma. Mindezt úgy próbáljuk leintegrálni, hogy a helyiek mellett, a környékünkön, sőt egész Vajdaság területén élő kistermelőket összefogjuk. Kihelyezzük a kocákat, megpróbáljuk azokat a malacokat átvenni és ugyanúgy a környéken élő embereknek kiadni bérhizlalásra. A bérhizlalási lehetőségeknek több verziója van: egyik, hogy megveszi az ember a kocát, megkapja rá a támogatást, megvan hogy az adott összeg után, mennyi malacot vagy hízót kell, hogy leadjon, ha a malacot adja át és nem a hízót, akkor azt kihelyezzük máshova. Abban az esetben, ha megtartja magának hizlalni, ott is kétféleképpen járhat el: kéri a segítségünket és ugyanúgy bérhizlalásban ott tartjuk a gazdánál, a másik lehetőség, hogy saját maga kihizlalja, és akkor adja át, de ebben az esetben is ugyanúgy besegítünk, vitamin, premix, szójaprotein ellátásban egyaránt. Ami a projektum munkahelyteremtési oldalát illeti, minimum huszonöt  munkahelyet hozunk létre, továbbá mindez hozzávetőlegesen húsz, a bérhizlalásból élő doroszlói családot bevonó projekt, amely egészében, a környéket és vajdasági szintet beleszámítva, közvetett vagy közvetlen módon legalább 100 család érintettségét jelenti majd. A sertéstelep megépítésére irányuló munkálatok elkezdődtek, májusra szeretnénk végezni velük.

Zajlanak a munkálatok (Lennert Móger Tímea felvétele)

Zajlanak a munkálatok (Lennert Móger Tímea felvétele)

Milyen egyéb beruházási, fejlesztési terveik vannak?

- Cégünkbe integráltuk a doroszlói Termelő Szövetkezetet. Felújítjuk a takarmányüzemet, megpróbálunk rekonstruálni néhány istállót és a termelőket egy helyre hozva ugyancsak bérhizlalási lehetőségeket biztosítani. Néhány éven belüli tervünk egy biogáz üzem létrehozása és benzinkút létesítése a településen.

Milyen tanácsot adna a kezdő vállalkozók részére, miként birkózhatnak meg a kihívásokkal, a gazdasági körülmények váltakozásaival?

-Egy biztos: munka és rendszeresség nélkül nincs eredmény. Legcélszerűbb a saját fejjel gondolkodni, de elengedhetetlen a tapasztalatcsere. Jómagam rendszeresen cserélek eszmét a nálam tapasztaltabb kollégákkal és rengeteget jelent, hogy egy szakmailag jól felkészült, állandó összetételű irodai csapat áll a hátunk mögött. A kezdetektől folyamatosan résztveszünk a különböző pályázatokon. A fejlődőképességet tartjuk a legfontosabbnak.

Ezúton szeretném megköszönni a Prosperitati Alapítványnak, a magyar kormánynak a támogatást. Mindehhez felelősséggel állunk hozzá. Tisztában vagyunk vele, hogy nem csupán a saját boldogulásunk előmozdítására nyertük el, hanem mindezt munkalehetőségek és folyamatos fejlesztések formájában kötelesek vagyunk visszafordítani az egész település, régió javára, fejlődésére is - hallottuk Holló Ronaldtól.