FOLYTATÁSOS TÁRCA 7.

Szerbek Kossuth hadseregében

2018. január 27., 12:40

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A mi vidékünk, a mai Bácska és Bánát (Bánság) mellékhadszíntérnek számított az 1848–1849-es szabadságharcban. Elődeink ellenben egész biztosan másként látták és élték, de inkább szenvedték meg az akkori eseményeket. Nekik valószínűleg ez a táj a főhadszínteret jelentette, hiszen a harcok itt kezdődtek meg, ráadásul jóval korábban, mint az ország más részeiben. A Bécs és Belgrád támogatását élvező dél-magyarországi szerbek ugyanis – a saját függetlenségi törekvéseikkel összhangban – elsőként fogtak fegyvert, lázadtak fel a törvényes hatalom ellen, és ezt a többségük helyesnek tartotta. A Délvidéken belháborúvá terebélyesedett konfliktus mérhetetlen pusztításokkal járt; Bácska és Bánát a legtöbbet szenvedett térségek közé került. A kezdeti kisebb-nagyobb zavargásokat, villongásokat, csetepatékat, összetűzéseket és atrocitásokat idővel – miként az a forradalom és szabadságharc kezdetének közelgő 170. évfordulója alkalmából készült írásból is kiderül – csaták, ütközetek, ostromok sokasága követte a térségünkben. Az eseményeket összefoglaló tárcánkat folytatásokban közöljük.

Damjanich János

Damjanich János

Mire tehát 1848 szeptemberében (az osztrák császárhoz hű Josip Jelačić horvát bán betörésével Magyarországra) megkezdődött a kiterjedt és nyílt hadszíntéri háború a Habsburg-ház seregei ellen, s mire az ütőképes honvédség összeállt, Bácskában és Bánátban már rengeteg vérengzés, csatározás, valamint néhány szerb sánctábor elleni ostrom, illetve kisebb-nagyobb ütközet zajlott le.     

A szabadságharc első évében nagyon sok dél-magyarországi szerb nem csatlakozott a fellázadt nemzettársaihoz. Sőt akadtak köztük szép számmal olyanok is, akik beálltak Kossuth hadseregébe. A háborúban legalább 1200–1500-an (más források szerint több ezren) cselekedtek így. A honvédségnél száznál több szerb főtiszt is szolgált.

A legismertebb közülük talán – a szerb származását soha meg nem tagadó – Damjanich János (Јован Дамјанић), a későbbi aradi vértanú. A magyarok a szabadságharc egyik legtehetségesebb és legsikeresebb tábornokaként tisztelik. Nemzettársai viszont árulónak tartják, mert szerintük a rossz oldalra állt.

Hozzá hasonlóan – a többi szerb (fő)tiszt bajtársával együtt – elszántan küzdött a harcokban báró Milutinovits/Milutinovich Mihály (Миxajлo Милутиновић-Миловcки) őrnagy is, aki 1848. december 5-én esett el a lázadók egyik megerősített bánáti tábora (Tamáslaka) elleni csatában. Posztumusz alezredessé léptették elő.

A Zomborban (1848 októberében) szervezett 34. honvéd zászlóalj pedig azért érdemel figyelmet, mert kizárólag szerb és (többségében) bunyevác katonákból állt. Parancsnokuk az a szerb származású Zákó István (Стеван Зако) honvéd alezredes, bajsai nagybirtokos volt, aki mindvégig kitartott a magyarok mellett.

Bár a szerbek jelentős magyar haderőt kötöttek le, katonai szempontból Bácska és Bánát a fegyveres küzdelem egész ideje alatt mellékhadszíntérnek számított. Helyi jellegű összecsapások, csaták sokasága és jó néhány nagyobb jelentőségű ütközet zajlott itt le.

A térségünkben kialakult konfliktus és ellenségeskedés 1848 nyarán új szakaszába lépett (tovább mélyült), miután június 12-én a péterváradi helyőrség katonáinak egy része lecsapott Karlócára. A hadművelet Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsával összhangban történt, amelyben elrendelte a szerb (sánc)tábor felszámolását.

Zákó István

Zákó István

Báró Hrabovszky János császári-királyi altábornagy, erődparancsnok június 12-én egy alakulatot indított a Karlóca melletti – mintegy 5000 lázadónak otthont adó – szerb katonai tábor felszámolására. A „kiküldetés” még aznap a szabadságharc olyan csatájává változott, amelyben a reguláris hadsereg először csapott össze a lázadókkal és szerbiai segítőikkel.

A báró Maximilian Eugen von Stein (Stein Miksa) osztrák százados vezette mintegy 1100 fegyverest már az érkezésükkor (reggel hatkor) golyózápor fogadta. A csoport mindazonáltal behatolt Karlócára, amelyet a tüzérség is lőtt, lángba borítva a mintegy 5000 lakosú települést.

Az ötórás összecsapásról mindkét fél egymásnak ellentmondóan számolt be. A szerbek szerint sikerült feltartóztatniuk és visszaverniük a támadókat, ám ők úgy emlékeztek, hogy a védők a hegyek közé húzódtak vissza, hátrahagyva 20 halottjukat és kétszer annyi sebesültjüket. A megtámadottak és a délszláv térség lapjai 11–16 szerb halálos áldozatról számoltak be. A karlócai rendőrség 14 halottról és 26 sebesültről tájékoztatta a városvezetést, valamint arról, hogy 13 ház leégett. A június 14-én kelt jelentés megjegyzi: „a barbár módon viselkedő” péterváradi katonák „gyermekeket és nőket gyilkoltak, s vetettek a tűzbe”, kiknek tetemeit később az üszkös romok alatt találták meg.

Karlócán azt is tudni vélték, hogy 15 ellenséges katona esett el. A támadók viszont azt állították, hogy 1 emberük halt meg, további 7 megsebesült, s amikor visszavonultak állomáshelyükre, mintegy 70 foglyot hurcoltak magukkal.

A történtek után a védők, Ðorđe Stratimirović főparancsnokkal az élen, szinte azonnal kihirdették a magyarok felett aratott első győzelmüket, hogy ezzel is erősítsék a szerbség önbizalmát és harci kedvét. Sikerült is, hiszen a lakosság soraiból egyre többen csatlakoztak a lázadókhoz; példájukat határőrvidéki csapatok és szerbiai zsoldosok is követték.

A bizottság sem tétlenkedett: kiáltványban szólította fel a szakadár területek hadra fogható népességét, hogy menjen Karlócára, s védje meg a szerbek szent jogait. Stratimirović pedig hivatalos célkitűzésként jelöli meg, „…hogy az állítólagos magyar királyság-, az ő váraik-, falvaik s városaik omladékain, megalapozzuk s századokra meg erődítsük a mi nemzetségünket”.

Ez már – Magyarország elleni – nyílt hadüzenetnek számított; az addigi (kisebb) incidensek, zavargások, erőszakcselekmények, csatározások, fegyveres összetűzések és rajtaütések háborúba csaptak át. Az ország hadiállapotba került, ennek következményeként Bácskában és Bánátban egymást követték a harcok.

Stratimirović június 15-én – mintegy 500 fegyveressel – egy lefoglalt gőzhajón Titelre (Тител) ment, és a saját oldalára állította a csajkásokat. A helyszínen zsákmányolt nagy mennyiségű fegyvert és lőszert meg elvitette.

(Folytatjuk)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége