A digitalizáció mellett a reformtervek és a Brexit is téma volt

MTI

2017. szeptember 29., 19:44

Kommentek száma 0 

A fő téma, a digitalizáció mellett az Egyesült Királyság tagságának várható megszűnése (Brexit) és az Európai Unió jövőjéről szóló reformtervek is terítéken voltak az EU állam- és kormányfőinek pénteki informális csúcsértekezletén Tallinnban.

Az észt fővárosban rendezett rendkívüli találkozó után az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az általa vezetett testület jövőre javaslatot tesz új adójogszabályok bevezetésére a digitális szektorban. Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, úgy vélik, hogy a digitális szektornak is adóznia kell azokon a területeken, ahol szükséges, "legyen az akár online, akár offline". Hozzátette, olyan méltányos és hatékony új adószabályokra tesznek majd javaslatot, amelyek egyértelmű jogi helyzetet teremtenek.
Bírálatok szerint az internetes cégek, mint a Google vagy a Facebook túl kevés adót fizetnek az Európai Unióban azáltal, hogy nyereségüket alacsony adókulcsú országokba, például Luxemburgba vagy Írországba irányítják.
Az EU tagállamai között nincs egyetértés abban, hogyan kellene megadóztatni a digitális szektort, de Juncker azt mondta, hiszi, hogy megállapodásra lehet jutni.
Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg az ír kormányfő, aki jelezte, nem támogatja Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország arra vonatkozó javaslatát, hogy a digitális vállalatok esetében a nyereség helyett a forgalom adja az adóalapot. Leo Varadkar szerint a magas adók és a szigorúbb szabályozás révén nem lehet elérni, hogy a Google, a Facebook vagy a LinkedIn vállalatokhoz hasonló cégek jöjjenek létre Európában. Jelezte, hogy az északi országok is osztják az ír álláspontot.
A napirendi pontok között a szélessávú internet, az adatmegosztás lehetőségei és a kiberbiztonság is szerepelt.
Az EU soros elnökségét betöltő Észtország azért hívta össze a tanácskozást, hogy felhívja a figyelmet a digitalizáció terén Európában tapasztalható esetleges lemaradásra, mind a privát, mind a közszférában.
Juri Ratas észt kormányfő a tanácskozás előtt hangsúlyozta, a digitális világ rengeteg hasznot rejt magában, és a digitális forradalom révén mindenki nyerhet.
Észtország világviszonylatban is vezető szerepet tölt be a digitális átállásban, 2005-ben az első ország volt, amelyben lehetővé tették az online voksolást a szavazók részére. A közigazgatási ügyeket - például a járművek regisztrációját is - az interneten intézik.
Az Európai Uniót érintő legfontosabb aktuális kérdések is szóba kerültek a csúcstalálkozón. Jean-Claude Juncker az Egyesült Királyság tagságának megszűnéséről szóló tárgyalásokkal kapcsolatban azt monda, csodára lenne szükség ahhoz, hogy hogy októberben már a szigetország és Brüsszel jövőbeni kapcsolatairól lehessen tárgyalni.
Szerinte nem történt elég haladás az állampolgárok jogairól, az európai uniós Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti határ ellenőrzéséről és a fennálló brit anyagi kötelezettségek rendezéséről szóló megbeszéléseken, e nélkül pedig nem lehet továbblépni.
Osztotta véleményét az ír kormányfő és Emmanuel Macron francia államfő is, Angela Merkel német kancellár viszont a brit kormányfővel folytatott kétoldalú megbeszélése után óvatosan úgy fogalmazott, lát előrelépést. Theresa Maynek a brit EU-tagság 2019-ben várható megszűnése utáni átmeneti időszakról szóló javaslatát "érdekesnek" nevezte. A francia elnök viszont úgy vélekedett, gyengítené az Európai Uniót, ha az előtt belevágna az Egyesült Királysággal kialakítandó jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokba, hogy megegyeznek a kilépés feltételeiről.
Az Európai Unió megújításáról szóló javaslatokra - köztük az Emmanuel Macron által megfogalmazott reformtervekre - reagálva az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke bejelentette, október közepére összeállítanak egy "útitervet", hogy jövőre döntés születhessen ez ügyben. Donald Tusk hozzátette, döntő fontosságú feladat lesz megőrizni a fennmaradó 27 tagállam egységét Nagy-Britannia kilépését követően.
A francia elnök még kedden nagy ívű beszédben ismertette reformjavaslatait, amelyek révén "gyorsabb, hatékonyabb és erősebb" lenne az Európai Unió. A pénteki csúcs előestéjén Angela Merkel üdvözölte Macron terveit, s a francia államfő a találkozó után úgy fogalmazott, a további reagálások is bátorítóak.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége