2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS

A Honvéd túl nagy falat

Magyarkanizsán harmadik alkalommal rendezték meg a Balassa Rudolf-emlékversenyt

A magyarkanizsai Potisje Birkózóklub harmadik alkalommal rendezte meg a fürdő sportcsarnokában a Balassa Rudolf-emléktornát csapatversenyben. A megmérettetésen négy ország hat klubja vett részt: Honvéd (Magyarország), Sesvetski Kraljevec (Horvátország), Bős (Szlovákia), Zenta, Novi Sad és a házigazda magyarkanizsai Potisje.

Dukai Károly klubelnök köszöntő szavai után a csapatok először két csoportban feszültek egymásnak, majd a helyosztókat bonyolították le. Az erőviszonyokat tekintve már a torna elején világossá volt, hogy a magyar bajnokság egyik fő esélyese, a magyar A és B válogatottakat felsorakoztató budapesti gárda ezen az emlékversenyen még nem látott erővel érkezett a Tisza partjára, s egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ők vihetik majd haza a nagyserleget. Jó volt látni, hogy a kombinált csapatokban olyan kedvencek is megjelentek, mint például a zentai, de nem a Zentában szereplő Nemes Viktor és Nagy Tamás, illetve a Potisjéban a kanizsai, de nem az anyaklubjában regisztrált Gazdag Krisztián és Nagy Szebasztián.

A dolgok aztán úgy alakultak, hogy a csoportban a magyarok ellen még a Zenta egy pontjáért is meg kellett szenvednie a párizsi világbajnokságon a harmadik körig jutott Nemesnek, a házigazda magyarkanizsaiaknak viszont még ennyi sem jutott a döntőben a Honvéd ellen.

Mindezért méltányolandó, hogy a magyarkanizsaiak őrzik a klub megalapítójának emlékét, az is örvendetes, hogy rangos versenyt próbálnak szervezni évről évre, de talán jövőre olyan vendégeket kell hívni, amelyek erőben nagyjából azonos szinten vannak a mieinkkel.

Eredmények, A csoport: Potisje–Sesvetski Kraljevec 6:2 (részeredmények, 59 kg: Dejan Petrović–Simo Zeljković 1:0 (tus), 66 kg: Nagy Szebasztián–Luka Šačić 1:0 (t. tus), 71 kg: Elmaz Hasanović–Lovro Habek 1:0 (t. tus), 75 kg: Vágó Ádám–Marko Anušić 1:0 (pontozással), 80 kg: Slejher Tamás–Filip Šačić 0:1 (pontozással), 85 kg: Lackó Filip–Filip Smetko 0:1 (t. tus), 98 kg: Janko Ivetić 1:0 (k. n.), 130 kg: Stojan Dević–Ante Miljković 1:0 (tus). Bős–Potisje 4:4 (részeredmények, 59 kg: Lévai Zoltán–Gazdag Krisztián 0:1 (pontozással), 66 kg: Andrási József–Nagy Szebasztián 0:1 (t. tus), 71 kg: Goran Sremac–Elmaz Hasanović 0:1 (pontozással), 75 kg: Mario Vuković–Vágó Ádám 1:0 (pontozással), 80 kg: Rohály József–Slejher Tamás 1:0 (tus), 85 kg: Csábi Valentin–Lackó Filip 1:0 (pontozással), 98 kg: Papp Lajos–Janko Ivetić 1:0 (t. tus), 130 kg: Stojan Dević 0:1 (k. n.). Sesvetski Kraljevec–Bős 4:4. A sorrend: 1. Potisje, 2. Bős, 3. Sesvetski Kraljevec.

B csoport: Zenta–Honvéd 1:7 (részeredmények, 59 kg: Katona Ádám–Torba Erik 0:1 (t. tus), 66 kg: Nagy Tamás–Krasznai Máté 0:1 (pontozással), 71 kg: Nemes Máté–Lévai Tamás 1:0 (pontozással), 75 kg: Surányi Martin–Lévai Zoltán 0:1 (t. tus), 80 kg: Pintér Áron–Tollár Dániel 0:1 (pontozással), 85 kg: Báló Petar–Szilvási Erik 0:1 (pontozással), 98 kg: Almási Bence–Érsek Róbert 0:1 (t. tus), 130 kg: Lám Bálint 0:1 (k. n.). Novi Sad–Zenta 2:6 (részeredmények, 59 kg: Jovan Simić–Stefan Pajić 0:1 (t. tus), 66 kg: Zlatko Lacković–Nagy Tamás 0:1 (t. tus), 71 kg: Boban Boškov–Nemes Máté 0:1 (pontozással), 75 kg: Slavko Vuković–Zörgő Iván 0:1 (tus), 80 kg: Đorđe Šević–Surányi Martin 0:1 (pontozással), 85 kg: Pintér Áron 0:1 (k. n.), 98 kg: Vladimir Stankić–Almási Bence 1:0 (pontozással), 130 kg: Nemanja Pavlović 1:0 (k. n.). Honvéd–Novi Sad 8:0. A sorrend: 1. Honvéd, 2. Zenta, 3. Novi Sad.

Az 5. helyért: Sesvetski Kraljevec–Novi Sad 6:2. A 3. helyért: Bős–Zenta 5:2 (részeredmények, 59 kg: Lévai Zoltán–Stefan Pajić 1:0 (t. tus), 66 kg: Andrási József–Orcsik Kálmán 1:0 (t. tus), 71 kg: Goran Sremac–Katona Ádám 0:1 (pontozással), 75 kg: Zörgő Iván 0:1 (k. n.), 80 kg: Rohály József –Surányi Martin 1:0 (t. tus), 85 kg: Csábi Valentin–Pintér Áron 1:0 (t. tus), 98 kg: Papp Lajos–Almási Bence 1:0 (pontozással). A döntő: Potisje–Honvéd 0:8 (részeredmények, 59 kg: Dejan Petrović–Torba Erik 0:1 (pontozással), 66 kg: Nagy Szebasztián–Krasznai Máté 0:1 (pontozással), 71 kg: Elmaz Hasanović–Lévai Tamás 0:1 (t. tus), 75 kg: Vágó Ádám–Lévai Zoltán 0:1 (t. tus), 80 kg: Slejher Tamás–Tollár Dániel 0:1 (t. tus), 85 kg: Lackó Filip–Szilvási Erik 0:1 (t. tus), 98 kg: Janko Ivetić–Érsek Zsolt 0:1 (pontozással), 130 kg: Lám Bálint 0:1 (k. n.).

A végső sorrend: 1. Honvéd, 2. Potisje, 3. Bős, 4. Zenta, 5. Sesvetski Kraljevec, 6. Novi Sad.