2024. május 10., péntek

A bérüket követelik

Belgrádban tiltakoztak a Goša munkásai

Tegnap Belgrádban, a köztársasági kormány épületénél tiltakozott az évek óta kifizetetlen bérek miatt a Smederevska Palanka-i Goša vagongyár mintegy 100 munkása, de a hatalmi szervek képviselői közül senki sem méltatta őket arra, hogy beszéljen velük. A március 28-a óta sztrájkoló vagongyáriakat jelenlétükkel a belgrádi IMT traktorgyár munkásai támogatták.

A megmozdulás résztvevői rövid időre leállították a forgalmat a Nemanja és a Knez Miloš utca kereszteződésénél, de újságíróknak azt mondták, ez nem volt szándékos, nem akartak elégedetlenséget kiváltani a nép körében, csak az volt a céljuk, hogy felhívják a hatóságok figyelmét arra, hogy kénytelenek Belgrádban keresni jogvédelmet.

A vasúti járműveket gyártó cég munkásai újabb tiltakozásokat jelentettek be. Ha a munkáltató nem talál megoldást a mintegy 30 elmaradt bér kifizetésére, a Goša munkásai valószínűleg már a jövő héten ismét megmozdulást szerveznek.

Milan Vujičić, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a kormány segítsen jogaik érvényesítésében, mint ahogyan segített más magáncégeknek is, köztük a Fiatnak, a Gorenjenek és az Agrokornak. Vujičić azt mondta, hogy miközben a fővárosban tartott a háromórás tiltakozás, a munkások javára hozott bírósági ítéletek alapján a végrehajtók lefoglalták a Goša vagyonának egy részét.

– Nem világos számunkra, hogyan engedhette meg az állam, hogy a Goša korábbi tulajdonosa, a szlovákiai Žos hétmillió eurós hasznot biztosítson magának úgy, hogy nem fizette az adókat. Közben Ana Brnabić kormányfő azt állítja, hogy az állam a járulékok befizetésével 250 000 eurót adott a cégnek a nép zsebéből. Hát nem a nép zsebéből vették ki azt a hétmillió eurót is? – tette fel a kérdést a sztrájkbizottság elnöke. Mint mondta, a munkások az utóbbi három hónapban csupán 100-100 dinárt kaptak. Követelik, hogy az állam lépjen kapcsolatba a gyár tulajdonosával, és közösen találjanak megoldást.

Ranka Savić, a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetségének elnöke az újságíróknak tkijelentette, hogy a kormánynak igenis van lehetősége reagálni akkor is, ha magáncégről van szó.