Családi hétvége a természetben

G. B.

2017. augusztus 17., 08:44

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A temerini Falco Természetkedvelők Egyesülete, a nyári szünidő utolsó hétvégéjén, augusztus 25. és 27. közötti időszakban, családbarát hétvégi tábort szervez a Jegricska Természeti Park területén. A tábor fő szervezője Vígh Lóránd, az egyesület tagja, aki egyébként a Tartományi Területrendezési és Környezetvédelmi Titkárság munkatársa.

A tábor érdekessége, hogy a gyermekek szüleikkel együtt tanulhatnak, túrázhatnak, játszhatnak egy olyan természetes környezetben, amelyben az új ismeretek és élmények megszerzése mellett a kikapcsolódás is helyet kap. A programban környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos előadások, kötetlen beszélgetések, közös foglalkozások szerepelnek, de nem maradnak el a különböző közösségi játékok, és a sétahajózás sem – olvasható a jelentkezési felhívásban az egyesület honlapján.

Az elszállásolás sátrakban történik, amit a résztvevőknek kell magukkal hozniuk. A szervezők a táborlakók felügyeletét, a rendszeres étkezést, valamint a tartalmasnak ígérkező program levezetését biztosítják. A részvételi díj 6–10 éves korig 400 dinár, a 10 év feletti gyerekeknek, illetve a felnőtteknek 600 dinár. Családok számára, ha mindkét szülő és legalább egy 10 év alatti gyerek vesz részt, a tábor teljes ára 1000 dinár, két, vagy több gyermek esetén összesen 1500 dinár. A 6 évnél fiatalabb gyerekek ingyen táborozhatnak. Az ár tartalmazza a táborhely bérlési díját és a teljes étkezés költségeit. A sétahajózást csak megfelelő számú érdeklődő esetén biztosítják a szervezők, de külön kérésre, a jegy hivatalos ára szerint is igénybe vehető.

Családok részvétele esetén lényeges szempont, hogy legalább az egyik gyerek 10 évnél fiatalabb legyen. Ha a szülők bármilyen okból kifolyólag nem tudnak részt venni, olyan gyerekek is jelentkezhetnek, akiknél az önállóság (öltözködés, tisztálkodás), valamint a közösségi programokba való bekapcsolódás nem jelent gondot, de 6 évnél nem fiatalabbak.

A tábor helyszíne a Jegricska Természeti Park Információs központja (Bácsföldvár felé vezető út és a Jegricska jobb oldalán). Jelentkezni az office@falco.org.rs e-mail-címen, vagy a 063/55-63-10-es mobilszámon lehet, legkésőbb augusztus 23-áig. A tábor megvalósítását a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége