2024. május 10., péntek

Az áldozatokra emlékeztek

A Vihar hadművelet központi emlékrendezvényét Újvidéken és Veterniken tartották meg

A Vihar hadművelet áldozatainak szentelt, központi emlékgyülekezetet pénteken este Veterniken szervezték meg, a helyi stadionban. Az esemény előtt Aleksandar Vučić elnök és országunk kormánya az újvidéki városházán találkozott a régióban élő szerbek képviselőivel. Ezen a fogadáson jelen volt Ana Brnabić kormányfő, Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Nebojša Stefanović belügyminiszter, Ivica Dačić külügyminiszter, Aleksandar Vulin honvédelmi miniszter, Dragan Stantić, a Matica srpska elnöke, Miloš Vučević polgármester, valamint Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is. Vučić elnök és kísérete a városházából ment az Újvidékkel szinte egybenőtt, peremvárosi faluba, Veternikre, ahol a 22 évvel ezelőtti Vihar hadművelet túlélőinek, azaz a Horvátország területéről elüldözött szerbeknek egy jelentős része új otthonra talált. A becslések szerint az emlékünnepségen nagyjából 30 ezren vettek részt, a legelején a hadművelet során meggyilkoltakért Irinej pátriárka gyászbeszédet mondott. Párhuzamot vont a zsidó és a szerb nép szenvedése között, majd a bosszúvágy mellőzésére szólított fel.

A Vihar hadművelet túlélői a megemlékezésen (kép: Ótos András)

A Vihar hadművelet túlélői a megemlékezésen (kép: Ótos András)

Az egybegyűltekhez szólt egy túlélő is, aki 1995-ben, 8 éves korában érkezett Szerbiába. Branka Maksimović ma elégedett, mert a szerbek most „végre nem húznak szét”, és a közös, jobb Szerbiáért folytatott harc köré gyűltek.

– Szerbia nem felejt, sajnálattal emlékezik vissza 1995. augusztus 4-ére, de megbocsájt. A magabiztosan és büszkén előre törő, erős Szerbiát támogatjuk ma mindannyian, azt, amelyik boldogabb gyermekkort biztosít majd a jövő gyermekeinek – mondta a 22 évvel ezelőtt megmenekült nő.

Milorad Dodik elnök emlékeztetett arra, hogy Szerbia mindenben támogatja a boszniai Szerb Köztársaságot. Egyként lépnek fel, területi tekintetben is. – A szerbek mindenkinek őszintén nyújtják a megbékélés jobbját, de mégsem szabad naivaknak lennünk, hiszen bebizonyosodott, hogy őszinteségünk nem garantálja mások őszinteségét – mondta Dodik.

Vučič elnök megígérte az egybegyűlteknek, hogy Szerbia soha nem fogja megengedni azt, hogy a szerbséggel bárhol újra megtörténhessen az, ami 1995. augusztus 4-én és 5-én megtörtént. Említést tett Grubori nevű szerb faluról, amelyet a hadművelet során „eltöröltek a történelemből”, és ma nem szerepel semmilyen kimutatásban, összeírásban. – 1936-ban Horvátország területén több mint 1,2 millió szerb élt, számuk ma alig 186 ezer – emlékeztetett, majd az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának fontosságáról beszélt.

A menekültek kérdésével megbízott illetékes szerbiai bizottság adatai szerint a Vihar hadműveletben a horvát fegyveres erők nagyjából 200 ezer krajinai szerbet üldöztek el otthonukból, 2000-nél is többet megöltek. Ezt a hadműveletet a délszláv háborúk során történt talán legátfogóbb etnikai tisztogatási akcióként tartják számon.