„Nem én zártam be a zentai cukorgyárat!”

Állítja Miodrag Kostić – Megindult a csődeljárás – Nincs kinek eladni a cukorfelesleget

Gergely József

2017. július 2., 10:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A zentai cukorgyárat tavaly márciusban vette meg a cukorkirályként is emlegetett Miodrag Kostić nagyvállalkozó az olasz SFIR cégcsoporttól.

A cukorgyárból felszálló gőz már csak emlék (Gergely József felvétele)

A cukorgyárból felszálló gőz már csak emlék (Gergely József felvétele)

A tranzakcióval az MK cégcsoporthoz tartozó Sunoko cukorgyárainak a száma négyre emelkedett. Zentán mindenki abban reménykedett, hogy a tulajdonosváltás és a jelentős veszteségek ellenére továbbra is működni fog a több mint hatvan évvel ezelőtt megépült gyár. A cukorfőző kazánokat azonban nem gyújtották be, nem indult meg a szokásos őszi répafeldolgozó kampány. A versenyhivatal vagy nevezzük monopolellenes ügynökségnek, sokáig nem alakított ki világos álláspontot az ügyben. A zentai gyár nyersanyagkörzetében időközben megtermelt cukorrépát a Sunoko három gyárában dolgozták fel. Május 25-én pedig a zentai gyárat hitelező egyik bank kezdeményezte a csődeljárás beindítását. Nagy valószínűséggel a zentai cukorgyárban az idén ősszel sem fognak cukrot főzni. A Tisza vidéki termelőkkel az idén alig kétezer hektár cukorrépára kötöttek szerződést.

Túl sok cukrot termelünk?

A nyugat-balkáni országok pénzügyminisztereinek és bankkormányzóinak múlt hétvégi bečići találkozóján számos üzletember, köztük Kostić is jelen volt. A tanácskozás egyik szünetében a hazai cukoripar jövőjéről és a zentai cukorgyár sorsáról faggattuk a „cukorkirályt”.

 

Milyen jövő előtt áll a szerbiai cukoripar?

Miodrag Kostić: – Nem én zártam be a zentai cukorgyárat (Gergely József felvétele)

Miodrag Kostić: – Nem én zártam be a zentai cukorgyárat (Gergely József felvétele)

– A szerbiai cukoripar már vagy 15 éve egy helyben topog, a feltételek ugyanolyanok, ugyanolyan rosszak, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Ne ringassuk magunkat illúziókban, Szerbia számára bőven elegendő négy cukorgyár. Az adatok önmagukért beszélnek. Az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében Szerbia legfeljebb 180 000 tonna cukrot exportálhat az EU-ba. A hazai piacon évente mintegy 200 000 tonnát lehet eladni, ez a maximum. A szerb cukoripar összesen 380 000 tonna cukrot tud eladni, ezen felül már csak a CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás) országok maradtak, ahova szállíthatnánk. Szeptembertől azonban az EU is szállít cukrot a CEFTA-országokba, tehát ez a kapu is bezárul előttünk.

Tavaly a Sunoko három cukorgyára 420 000 tonna cukrot állított elő, ehhez még hozzá kell adni a görög Hellenic Sugar két szerbiai gyárában termelt 170 000 tonna cukrot, e két forrásból összesen 590 000 tonna cukor került ki. Mit csináljunk ennyi cukorral? A hazai piac és az exportkvóta teljesítése után még több mint 200 000 tonna cukorfeleslege van Szerbiának. Kinek adjuk el ezt a tetemes mennyiséget? Esetleg állami támogatással áron alul lehetne értékesíteni a felesleget.

Hosszú távon legfeljebb négy cukorgyár maradhat talpon, ezek között a Sunoko három cukorgyárának ott a helye. Miért mondom ezt ennyire magabiztosan? A Sunoko Verbászon, Pećinciben és Kovačicán lévő három gyára a legkorszerűbben felszerelt és leggazdaságosabban termelő cukorgyár Szerbiában. Ezekben az üzemekben az elmúlt években 200 millió eurót fektettünk a korszerűsítésbe, a termelés hatékonyságának a maximalizálására. A három említett gyár mellett egy még számításba jöhet. Az EU-ba való belépés után esetleg még egy cukorgyár számára nyílik esély.

 

A cukorpiacon uralkodó helyzet ismeretében téves lépés volt megvásárolni az eladósodott zentai cukorgyárat?

– Nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem tudjuk eladni a cukortöbbletet, és nincs értelme működtetni még egy gyárat, ha nem tudjuk maximálisan ellátni nyersanyaggal, azaz nincs annyi répa, amit érdemes lenne gazdaságosan feldolgozni.

Kostić a bečići tanácskozás szünetében (Gergely József felvétele)

Kostić a bečići tanácskozás szünetében (Gergely József felvétele)

Annak idején, amikor Vajdaságban megépült öt cukorgyár 800 millió dollárt költött az ország egy év alatt a termelés felfuttatására. A cukorgyárak nyersanyagellátására állami támogatást adtak a cukorrépa-termesztőknek, aminek meg is lett az eredménye. A répával bevetett terület elérte a 115 000 hektárt. Ma nem tudjuk elérni a hatvanezer hektárt sem. Nem a Sunoko vagy a Hellenic Sugar a vétkes azért, hogy a gazdák nem termesztenek több cukorrépát.

Az állításaim igazolására elegendő szétnézni a szomszédos országokban, Magyarországon, Horvátországban vagy Romániában. Ezekben az országokban minden hektár elvetett és megtermelt répa után az állam termelésserkentés, vidékfejlesztés és más alapokon nem kevesebb mint 600 euró támogatást folyósít a termelőknek. A szubvenció mértékét és az átlagtermést figyelembe véve egy tonna cukorrépára tíz euró támogatás jut. A répatermelők így már 36 eurót kapnak tonnánként. Nálunk az állam nem segíti a termelőket, ezért aztán nincs is elegendő nyersanyag minden cukorgyár működtetésére. Hogyan is tudnánk eladni a szerbiai cukrot ezekben az országokban, ahol jelentős szubvenciókat élveznek a termelők. Ha tudjuk, hogy nyolc tonna cukorrépa szükséges egy tonna cukor előállításához, és a konkurencia már startban 10 euró előnyben van velünk szemben, akkor ez azt jelenti, hogy egy tonna cukor előállítási költségei 80 euróval alacsonyabbak.

A körülmények ismeretében azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz a zentai cukorgyár sorsa?

A zentai cukorgyárban akkor indulhat be a termelés, ha annyi lesz a répa, hogy a Sunoko három másik gyára nem győzi feldolgozni. Abban a reményben vásároltam meg a zentai cukorgyárat, hogy majd egy napon annyi cukorrépa lesz, amennyivel ezt a gyárat is működtetni tudjuk. Senkit sem lehet azonban rákényszeríteni, hogy cukorrépát termeljen, ha úgy találja, hogy nem elég jövedelmező vergődni ezzel az ipari növénnyel. Én csak annyit tudok fizetni a cukorrépáért, amennyiért még nyereséges feldolgozni, cukrot készíteni belőle.

Tavaly a cukorrépa-termelők nyereséggel dolgoztak, de nem tudhatjuk, hogy támogatás nélkül hogy fog alakulni a helyzet a jövőben. Ha van cukorgyárad, akkor nem tarthatod meg csak úgy. Egészséges piacgazdálkodási feltételek mellett gondolnak a folytonosságra, biztosítva van a cukorgyárak nyersanyagellátása. Az Európai Unióban nem bíznak semmit a véletlenre, az Unió teljes költségvetésének több mint a felét a mezőgazdasági termelés támogatására fordítják. Ami óriási összeg, de meg is van a hozadéka.

A kérdésre, hogy veszítettem-e a zentai cukorgyár megvásárlásával, azt kell mondanom, hogy igen. Egyelőre nincs belőle semmilyen haszon – mondta a cukorgyáros Kostić.

 

Ezek szerint csak a nyersanyagbázisra volt szüksége a Sunokónak?

– A zentai cukorgyár megvásárlásával nem szereztem meg a nyersanyagbázist, hiszen a termelők szabadon adhatják el a répájukat másnak és el is adják egy részét a Hellenic Sugarnak, azaz Zsablyán és Cservenkán dolgozzák fel.

 

Mit vár a zentai gyárban beindított csődeljárástól?

– Semmilyen látványos dolgot nem várhatunk a csődeljárástól, nem lehet tudni mi lesz a gyár sorsa hosszú távon, akárki is venné át, nehéz dolga lenne, hiszen a gyár adóssága sokkal nagyobb annál, mint amennyit feltételezni lehetett a gyár megvásárlásakor.

A zentai cukorgyár teljes adósságtömege eléri az 1,4 milliárd dinárt, hiányzik ötmillió euró forgótőke.

Nem fog a zentai gyárral semmilyen drámai dolog történni. Az emberek sokszor nem értik, nem látják át világosan a helyzetet. Mondhatom, hogy nem én zártam be a zentai cukorgyárat. Nincs annyi répa, hogy érdemes lenne Zentán feldolgozni, nem beszélve a tetemes adósságról. A zentai gyár vonzáskörzetében mintegy 4700 hektár répa volt, a működéséhez szükséges többi nyersanyagot pedig távolabbról, 170 kilométerről, Szerémségből szállították Zentára, ami abszurd helyzet. Nem is csoda, hogy csődbe jutott a gyár.

A Sunoko gyáraiba átlagban 45 kilométeres körzetből hordják be a répát, ami 4,5 euró szállítási költséget jelent tonnánként. Ehhez képest a zentai gyár 14 eurót is fizetett tonnánként. Drága fűtőanyaggal szárították a répaszeletet. Hol van itt a gazdaságosság? A Sunoko gyáraiban hulladékhővel szárítjuk a szeletet. A zentai gyár helyzete tarthatatlanná vált – mondta Kostić, aki elmondta azt is, hogy stratégiai szerződést kötött az osztrák Argana cégcsoporttal a Sunoko részvényei 51 százalékának az eladásáról.

A zentai gyárban munka nélkül maradt több mint száz dolgozó sorsával kapcsolatban a cukorkirály csak annyit mondott, hogy ő felajánlotta mindenkinek, hogy menjen át dolgozni a Sunoko többi gyárába, de mindössze hárman éltek ezzel a lehetőséggel. A csődeljárás kezdetéig még csaknem száz munkás szerepelt a zentai cukorgyár foglalkoztatottjainak a listáján, akik után fizették ugyan a nyugdíj- és betegjárulékot, de fizetést nem kaptak. A csőd azt jelenti, hogy mindenki felmondást kap, ilyen körülmények között még végkielégítést sem kérhetnek a hoppon maradt cukorgyári dolgozók, aki közül sokan családostól vándorbotot fogtak és külföldön próbálnak megélhetést találni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége