2024. március 29., péntek

A szocialisták június végéig várnak

Lehet, hogy felbomlik az Egységes Szerbiával alkotott koalíció Brnabić miatt

Slavica Đukić-Dejanović, a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselője és miniszterjelöltje reményének adott hangot, hogy mindazok, akik az eddigiekben a parlamenti többség részét képezték, a továbbiakban is azt fogják tenni.

Mint közölte, a rendkívüli parlamenti választások kiírása abban az esetben következhet be, ha nem alakul meg június 30-áig a kormány. Đukić-Dejanović, aki jelenleg népesedéspolitikai miniszteri tisztséget tölt be kijelentette, hogy elégedett pártja minisztereinek eddigi munkájával, s maga továbbra is érdekelt a tárcavezetői tisztség betöltése iránt, a jelenlegi tevékenységét szívesen folytatná az új kabinet tagjaként.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szocialisták problémaként élik-e meg, hogy Dragan Marković Palma, koalíciós partnerpártjuk vezetője nem kívánja támogatni a kormányt, Đukić-Dejanović aláhúzta: mindegyik politikai szervezet önállóan dönt e kérdésben, a szocialisták is önállóak, ezért különbözhet a két párt álláspontja. Nem tudott véleményt formálni arról, hogy Marković a hatalmi többség maradhat-e akkor is, ha nem támogatja a kormányfő megválasztását. Elképzelhetőnek nevezte ugyanakkor azt, hogy felbomoljon a két párt közötti koalíció a jelenlegi kormányalakító megítélése és az eltérő vélemények miatt.