Érdekes fénykép került az Újvidéki Városi Múzeum tulajdonába Bál Károlynak köszönhetően, aki már több ízben, különböző, tulajdonában lévő tárgyakkal és iratokkal segítette és egészítette ki a város történetét bemutató kiállítások anyagát. Ezúttal azonban ezeket a máskor kölcsönkapott fényképeket, családi iratokat és könyveket, különös ajándékként, múzeumunknak és gyűjteményünknek ajándékozta. A már ismert, és többször bemutatott anyag mellett ez alkalommal egy fényképet is kaptunk, amelynek jelentőségére csak a múzeumba visszatérve, és tüzetes nézelődés után döbbentünk rá. Egy csoportképről van szó, amelyen az egykori fényképész szakmai ügyetlensége miatt az igen elmosódó feliratból alig lehet kibetűzni, hogy a felvétel 1908-ban készült. A képen pedig nem mások, mint az Újvidéki Városi Kertészet alkalmazottai, zöld felületeinek, parkjainak, sétányának és a Városi Kertnek gondozói vannak, három sorba „fölállva”, akik foglalkozásuk különböző jelképeivel sorakoztak föl a történelmi pillanat megörökítésének kedvéért. Az első sorban középen, a számunkra már ismerős idősebb Báhl István városi kertész ül, segédkertészei, tanoncai és napszámosai között. Ők mindannyian a városi hierarchiában a Gazdasági osztály vagy Közigazgatási osztály segédalkalmazottai voltak, akiknek járadékait 1878-től a város Alapszabályzatában rendszeresen fel is sorolták. A városnak főkertésze és szolgája volt, akiknek ingyenes lakás, és 100 forintos járulék járt. Ezenkívül a városi kertben nevelt és eladott palántákból, a facsemeték és egyéb cserjék, bokrok, ültetvények eladásából származó jövedelem is őket illette meg. Így a város főkertészének fizetése városi tisztviselőként 1878-ban 500 forint volt, míg segédjének 268 forint járt. 1886-ban a városi kertész a város igazgatási osztályához, az ideiglenes alkalmazottak közé került. A gazdasági osztályhoz pedig véglegesen, az 1894-ben meghozott Szabályrendelet alapján sorolták be. A városi kertésznek ekkor még mindig joga volt az ingyenes lakásra, vagy 100 forintos lakbértérítésre. Azt a kertészt pedig, aki abban a kertben volt alkalmazott, ahol zöldségfélét, dísznövényt és virágot neveltek, az eladásból származó jövedelem 1/3-a illette, míg a gyümölcs és a kísérleti szőlőültetvényt gondozó „segéd kertész” csak százalékot kapott a jövedelemből. Minden évben a város zárszámadásában, külön tételként megjelent a Városi Kert jövedelme, amelyről 1897-ben Báhl István és Csípő Mihály tett jelentést. A fénykép készülésének évében, 1908-ban, a városi kertészek a Gazdasági Hivatal segédszemélyzeteként, a gazdasági tanácsos fennhatósága alá jutottak. A városi főkertész feladatai közé tartozott ekkor már a városi kert, a sétányok, a parkok, a ligetek, az ültetvények és az erdők gondozása is, és a kertészet költségvetését is ő készítette el. Ő tervezte meg nemcsak a már meglévő, hanem az új zöld felületeket és díszkerteket is. Őt bízták meg az új növényfajták és virágok beszerzésével is, és a kertészek szerszámairól is ő vezette a leltárt. Tilos volt számára azonban és a legszűkebb családtagok számára is az, hogy magánvállalkozásként a kertészet bármelyik ágával foglalkozzanak. A városi főkertészt nyilvános pályázat kiírása után a polgármester nevezte ki. A pályázati feltétel szerint pályázni háromévi, valamelyik nagyobb kertészetben való gyakorlat után, vagy a Magyar Királyi Kertészeti Főiskola elvégzéséről szóló bizonylattal lehetett. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy idősebb Báhl István újvidéki kertész szintén István nevű fiát, nem is Pestre, hanem egyenesen Bécsbe küldte tanoncnak, ahonnan a megejtett gyakorlati év után a megfelelő bizonylatot is megkapta. Báhl Istvánt, mind az idősebbet, mind a fiatalabbat, szakmailag megpatkolt, és önmagukat állandóan fejlesztő kertészekként tarthatjuk számon. Erről szintén a múzeumnak ajándékozott, korabeli kertészeti irodalom rendszeres beszerzése és használata is tanúskodik. Talán ezért nem kell csodálkozni a muzeológus afölötti örömén, hogy az Újvidéki Városi Kert alkalmazottait ábrázoló fölvétel a Múzeum gyűjteményébe került, amelyen nemcsak férfiak, hanem nők és gyerekek is vannak, gomblyukukba, kalapjukba tűzött egy-egy virágszállal, vagy a kezükben, az általuk nevelt cserepes virággal, az elmaradhatatlan gereblyével, ásóval és locsolókannákkal, feltehetően a városi kertben készült felvételen. A köszönet a számunkra értékes kordokumentumért kései utódukat, Bál Károlyt és kedves feleségét illeti meg.
