2024. március 28., csütörtök

Szegeden is könyvünnep

Tucatnyi helyszínen, száztíznél is több programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok bemutatkozásával várják az érdeklődőket a könyvünnep szokásos központi helyszínén, a szegedi Dugonics téren, de lesznek programok a Somogyi-könyvtárban és helyi kávéházakban is. A 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok szegedi rendezvénysorozatát, a Tisza-parti könyvünnepet az idén immár tizedik alkalommal szervezi a Somogyi-könyvtár.

A tematikus programok közül a fiatal felnőtteknek szóló rendezvényeket emelhetnénk ki. A hatszavas írások hazai meghonosítójával, Varjú Tamással június 9-én találkozhatnak az olvasók. A műfaj lényege, hogy hat szóban, a legtömörebben meséljünk el egy történetet, életérzést, élményt. Az irodalomtörténet  Ernest Hemingway-nek tulajdonítja a kifejezési forma megteremtését. Az író állítólag fogadást kötött, hogy akár hat szóban is elmesél egy történetet. Bár bizonyíték nincs rá, hogy ez valóban így történt, arra se, hogy pontosan mit is vetett papírra (szalvétára) a neves író, a szóbeszéd szerint viszont ezt írta le: „For Sale. Baby shoes. Never worn”, vagyis: „Kisbabacipő eladó. Soha nem hordták.”

A könyvhét szegedi rendezvényein mások mellett Tóth Krisztinával, Erdős Virággal, Turi Tímeával, Krasznahorkai Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal, Darvasi Lászlóval találkozhatnak az olvasók. Szerdán a Grand Café Várkertben Tolnai Ottóval a Jelenkor Kiadónál megjelent Nem könnyű című verseskötetéről Mikola Gyöngyi irodalomkritikus, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Tolnai Ottó életműsorozatának harmadik kötetébe 2011 és 2017 között írt verseit gyűjtötte egybe, melyben „párhuzamosan hangzanak fel a számvetés, az összegzés melankolikus dallamai és a szerző költészetére kezdettől fogva olyannyira jellemző újító radikalizmus dinamikus, nyers szólamai.”

A szombat hagyományosan a szegedi írók napja, június 10-én délelőtt 10 órától a Dugonics téren felállított színpadon Bene Zoltán, Czilczer Olga, Diószegi Szabó Pál, Tandi Lajos és Ványai László beszélgetnek. A Szegedhez kötődő írók, költők elmúlt évi írásaiból ad válogatást a Szegedi Horizont 2017 című antológia több mint harminc folyóirat közlése nyomán. A kötetet a szegedi városháza dísztermében mutatják be a fesztivál megnyitóját követően. .” A fesztivál zárónapján, június 12-én áll színpadra a Slam Poetry Szeged. Az előadók ígérete szerint műsorukban „zsebben lapuló szövegek” is előkerülnek majd.

Az ünnepi könyvhéttel párhuzamosan rendezik meg a 16. Gyermekkönyvnapokat, ezért a legkisebbeknek is számos programmal kedveskednek a szervezők. Június 9-én, pénteken a városháza dísztermében tartják a gyermekkönyvtár egész éves olvasásnépszerűsítő játékának eredményhirdetését, amelyen megkoronázzák a tizedik könyvkirályt. Az idei program érdekessége, hogy a résztvevőknek ez alkalommal Benedek László, a nagy mesemondó, Benedek Elek unokája mesél.