2024. április 18., csütörtök

Növekszik a hadiipar kivitele

Az utóbbi öt évben Szerbia 1.215 milliárd dollár értékű fegyverzetet és hadi felszerelést szállított külföldre – közölte az illetékes minisztérium. A hazai hadiiparban folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottak száma, egyre több a fegyverkivitellel foglalkozó cég – mondta a Tanjugnak Stevan Nikčević, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium államtitkára.

Tavaly az állam 46 millió eurót fektetett a hadiiparba, ennek köszönhetően valószínű, hogy a következő 5-6 évben az export értéke meghaladja az egymilliárd eurót. Kormánykörökből eredő információk szerint a védelmi ipar területén tevékenykedő szerbiai gyárak a következő időszakban 43 millió eurós közvetlen beruházásra számíthatnak a köztársasági költségvetésből.

– A hagyományos piacok mellett újak is nyílnak, például a szaúd-arábiai. 2012-től ez év májusáig 2082 kiviteli engedélyt adtunk ki, ezeknek az értéke több mint négymilliárd dollár. Az idei üzletkötések értéke meghaladja a 900 millió eurót, és ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy a hadiipar ismét a szerbiai gazdaság tartópillérévé válik – nyilatkozta Nikčević.

A minisztérium adatai szerint az exportőrök listáját a Jugoimport SDPR vezeti, utána az užicei Prvi partizan és a lučani Milan Blagojević következik. A kormány tervei szerint a Prvi partizan gyár új épületére négymillió eurót fordítanak, a priboji FAP pedig 2,5 millió eurót kap. A kragujevaci fegyvergyárat 9,7 millió euróval segítik, a trsteniki Prva petoletka pedig 3, 5 millió eurós támogatásra számíthat. A zimonyi Teleoptik számlájára 6,8 millió eurót utalnak át, a lučani Milan Blagojević pedig 4.4 millió eurót kap.

A szerbiai hadiipari termékek legnagyobb piaca az Amerikai Egyesült Államok, emellett jelentős mennyiségű hadiipari árut szállítunk Kenyába, Bangladesbe, Irakba, Algériába, Kamerunba, az Egyesült Arab Emírségekbe és Jordániába is.