Visszavárják a kakast

Számba vették a bánáti túzokállományt

Gergely József

2017. március 18., 12:43 >> 2017. március 18., 13:44

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Február 27-én az egész Kárpát-medencére kiterjedő túzokfelmérő akció alkalmával hat túzokot sikerült megfigyelni Mokrintól keletre, a régi vasútvonal és a műút közötti területen. A helyiek Vajlerkaként emlegetik ezt a művelés alatt álló területet, ahol egy nappal korábban egy kilencfős túzokcsapatot láttak. Mind tojó volt, az egyetlen öreg kakas egész télen nem mutatkozott. A helybeli túzokvédő civil szervezet tagjai aggódnak, hogy hová tűnt az egyetlen ivarérett öreg kakas. Megtörtént korábban is, hogy hosszabb ideig nem mutatkozott, majd azután március végétől a szokásos dürgő helyen, a Nagyhátón már messziről látható volt, ahogyan kifordítja fehér szárnybélését és szokásos násztáncával bűvöli a tojókat.

Visszavárják a túzokkakast Mokrinba (Gergely József felvétele)

Visszavárják a túzokkakast Mokrinba (Gergely József felvétele)

Aleksandar Antić környezetvédelmi titkárhelyettes is csatlakozott a túzokmegfigyelőkhöz (Gergely József felvétele)

Aleksandar Antić környezetvédelmi titkárhelyettes is csatlakozott a túzokmegfigyelőkhöz (Gergely József felvétele)

A hétfői, úgynevezett túzokszinkronra az önkéntes és hivatásos ornitológusok, természetvédők a Mokrin, Hódegyháza és Szaján között elterülő túzokrezervátum bejáratánál lévő látogatóközpontnál gyülekeztek. A két tucat megfigyelő öt csoportra osztva indult terepre. Az egyik csapattal tartott Aleskandar Anti, tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes is. A terepbejáráson részt vettek a Tartományi Környezetvédelmi Intézet szakemberei, a nagykikindai önkormányzat környezetvédelmi osztályának képviselői, valamint a mokrini Túzokvédelmi Egyesület tagjai is.

– Ma csak hat túzokot láttunk, de a közelmúlt megfigyelései és az őrszolgálat adatai azt mutatják, hogy a 12–15 fős egyedszám még megvan. Sajnos évek óta stagnál a túzoklétszám, az a kevés szaporulat, ami van, valószínűleg a nagyszámú ragadozó zsákmányává válik. Ezért a Tartományi Környezetvédelmi Intézet magyar partnerekkel közösen kidolgozott és átadott egy túzokvédelemhez köthető, határon átnyúló IPA-pályázatot. A projektum lényege, hogy magyar mintára a rezervátum egy részét bekerítenénk, így innen ki lehetne zárni az olyan ragadozókat mint a róka, vaddisznó, sakál és a borz, amelyek rendre megsemmisítik a földön fészkelő madarak tojásait, és a kikelő fiókák sincsenek biztonságban – mondta röviden a túzokvédelem aktuális problémáiról Aleksandar Antić. A pályázat eredményének közzététele júniusban várható.

Túzoktojó (Gergely József felvétele)

Túzoktojó (Gergely József felvétele)

A mokrini tejgyár a falu határában önti ki a savós szennyvizet (Gergely József felvétele)

A mokrini tejgyár a falu határában önti ki a savós szennyvizet (Gergely József felvétele)

Gyülekező a látogatóközpontnál (Gergely József felvétele)

Gyülekező a látogatóközpontnál (Gergely József felvétele)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége