2024. március 28., csütörtök

A kínai bankrendszer a legnagyobb a világon

A kínai bankrendszer immár a legnagyobb a világon a szektorszintű mérlegfőösszeg alapján, megelőzve az euróövezeti bankszektort – áll a Financial Times hétfőn közölt összehasonlító elemzésében.

A londoni gazdasági napilap által kiszámított adatok szerint a kínai bankrendszer összesített eszközállománya 2016 végén 33 ezer milliárd dollár, az euróövezeti bankrendszeré 31 ezer milliárd dollár volt.

A listán a harmadik helyre került az amerikai bankrendszer 16 ezer milliárd dollárral, következett a japán bankszektor 7 ezer milliárd dolláros eszközállománnyal.

A kínai bankrendszer szektorszintű mérlegfőösszege a kínai hazai össztermék (GDP) 3,1-szerese.

A kínai GDP-érték piaci árfolyamon számolva már 2011-ben megelőzte az Európai Unióét.

A londoni napilapnak Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdász professzora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kínai osztályának volt vezetője kijelentette: a kínai bankrendszer hatalmas mérete „nem elsősorban ünneplésre ad okot”, inkább annak a jele, hogy a kínai gazdaság milyen eltúlzott mértékben függ a bankok finanszírozta beruházásoktól, mekkora teher rajta a nem hatékony forrásallokáció, és milyen hatalmas hitelkockázatoknak van kitéve.

Londoni pénzügyi elemzők szerint mindazonáltal a következő évtized végére a kínai gazdaság egésze is a legnagyobb lesz a világon a dollárban számolt nominális hazai össztermék alapján, a második helyre utasítva az Egyesült Államokat.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzőcég számítási modellje alapján Kína 2030-ban már jelentős előnnyel vezeti a világ legnagyobb gazdaságainak mezőnyét: a cég előrejelzése szerint a kínai GDP-érték az említett évben eléri a 35 294 milliárd dollárt, az amerikai hazai össztermék pedig a 32 505 milliárd dollárt.