2021. január 19., kedd

Tanultunk is, szórakoztunk is

Az Érzelem és motiváció kapcsolatáról, lelki világunk dinamikus oldaláról beszélt dr. Grabovac Beáta pszichológus az újvidéki Apáczai Diákotthonban összegyűlt érdeklődő diákoknak és felnőtteknek. Muhi Béla tanár úr, az ismeretterjesztő rendezvény moderátora mutatta be meghívott vendégét, egykori tanítványát, aki jelenleg egyetemi docensként tanít a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.

Fotó: Stanyó Gábor
Fotó: Stanyó Gábor

Az előadó a külső, valamint a belső motiváló tényezők jelentőségéről szólva hangsúlyozta a társas szükséglet jelentőségét, a valahová, például csoportokba való tartozás szükségletét, amely egyik belső hajtóerőnk. Beszélt arról, hogy a biztonsági szükségleteink arra vonatkoznak, milyen lényeges számunkra, hogy szervezett társadalomban éljünk, amikor manapság amiatt aggódunk, hogy nem tudjuk kontrollálni a terrortámadást, vagy a nálunk jelen levő munkanélküliséget. Gond tehát, ha sok esetben hiányzik ez az alapvető szükséglet kielégítettsége. Elmondta, hogy egy személynél igen lényeges, hogy kielégítve legyen a szeretet, az intimitás szükséglete, a közeli társas kapcsolatok, a biztonságra alapozott, akár családi szeretet, vagy később a társszeretet, a baráti szeretet és a szerelem is. Az elismerés szükségletének kielégítése viszont arra vonatkozik, hogy szükségünk van arra, hogy mások megbecsüljenek bennünket, hogy elismerjék, sikeresek vagyunk, értékelik azt, amit elértünk.

Dr. Grabovac elmagyarázta, mit jelent Abraham Maslow amerikai pszichológus szerint az önmegvalósítás szükségletének kielégítése. Azt, hogy minden ember azzá kell hogy váljon, amire teremtették, ezért maximálisan a mi felelősségünk az, hogy kiaknázzuk a lehetőségeinket, képességeinket, tehetségeinket. Hangsúlyozta, hogy erre a szükségletre fontos odafigyelni a tanároknak, pedagógusoknak is, mert ha a gyerek nem ismeri fel képességeit, a tanár megteheti, és irányíthatja a siker felé vezető úton.

Az előadás másik részében a pszichológiatanárnő az érzelmekről beszélve hangsúlyozta, hogy ez igen összetett téma, nehezen vizsgálható, komplex kölcsönhatások eredménye. Elmondta többek között, hogy az érzelem megjelenésekor mindig értékeljük azt, hogy az adott helyzet mennyire fontos számunkra.

A jelenlevők nagyon élvezték, hogy az elméleti bevezető után gyakorlati munkában vehettek részt: arctesztet és szemekből olvasás tesztet oldottak meg. Mindkét esetben ki kellett találni, milyen érzelem kifejeződését látjuk a kivetített fotón. Vagy az arcot, vagy csak a szemet kellett jól megfigyelni. Boldog, ijedt, meglepődött, szomorú, dühös, kétségbeesett, vagy talán kötekedő, flörtölő. Nehezebb feladatnak bizonyult csupán a szemből, a lélek tükréből való olvasás.

A pszichológustól megtudtuk, a hazugságvizsgálathoz hívják az olyan szakértőket, akik az arckifejezésből meg tudják állapítani, milyen érzelmi állapotban van az illető személy.

Dr. Grabovac Beáta pszichológiai témájú, érdekes előadása a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. Az ismeretterjesztő előadássorozat sorozat szerkesztője Muhi B. Béla.