JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Ki gondolta volna?

Árok Ferenc

2017. január 16., 09:06

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Megígértem ugye, hogy „kijelentkezek”. Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó! Ókanizsán 1932. jan. 20-án született egy kisfiú, az apja nevét kapta. Abban az időben az első fiúnak ez dukált. Szakemberek voltak a szüleim: édesanyám varrónő, édesapám pedig ács. Mindkettőjük apja ugyancsak szakember volt: a Vajda kőműves, az Árok meg fűtő a téglagyárban. Hogy miért mondom mindezt el? Mert ez az alapja annak, hogy az elemi után miért írattak be a Technikai Iskolába Szabadkán.

Ha nem lesz belőle mérnök, legyen legalább technikus” – ez volt a gondolatmenete apámnak, legalább egy lépés előre. Hatéves alapvető „mindenféle-fajta” program – és három év után a szakiskolában kidobtak bennünket az „életbe”. Az eltűnt két évet az alapfokon és az egyet a középfokon megette a szocializmus rapid gyorsaságú építése! Kiváló jegyekkel végeztem a három évet, aminek folytán Szabadkán a Bloksignalna radionicában kaptam munkát, ahonnan nem egészen két hónap után lehelyeztek a Čačaktól 5 km-re lévő, javában épülő lőszergyárba. Tehették, mert abban az időben ha három éven keresztül „taníttatott” az állam, akkor a következő 3+1 évben oda helyezett, ahova kellett neki az a „bizonyos szakember”. Hogy miért az idézőjel, hát azért, mert Dragutin Zurkovićot – abban az időben 110 m-en a legjobb gátfutó volt az országban – a Spartacus mindenáron „haza akart hozni”.

Emlegetem a szüleimet mint szakembereket, hát nézzék meg, milyenek voltak abban az időben a ma leginkább lenézett szakemberek! Nézzék csak meg egy kicsit jobban a fényképet, amely 1937-ben készült! Őszintén mondva nagyon jól érzem magam ebben a „tengerészruhában”… De nem akarom elhinni, hogy mindenkinek a bal oldalon van a haja elválasztva… mindmáig azt hittem, hogy csak én voltam a „bal oldali”!

A fotó 1937-ben készült… Sajnos csak én vagyok „emezen az oldalon”.

Jugoszláviában nagyon jól éreztem magam!

Már-már azzal akartam kezdeni, hogy amikor először voltam külföldön… És a tenger „hívott” minden nyáron… Te jó ég, mi mindent felborítanak azok a pillanatok, amikor Jugoszláviából egy fél tucat kis államocskát csináltak a mindenáron uralkodni akarók. Abban az időben keresztül-kasul jártuk a YU-t, nem kellett semmilyen papír. Ennek az egykori nagy országnak egy nagyon is komoly bajnoksága volt a labda rúgásában. Nem nagyon szerettek a klubok Belgrádba, Zágrábba, Splitbe, Szarajevóba menni, de még Újvidékre sem. És ezekben a meglehetősen komoly focikörökben én az edzők szövetségének az elnöke voltam! Meg kell azonban jegyezni, hogy „ránk került a sor”, vagyis Vajdaságra! Ennek ellenére én többet akartam, mint elődeim, már csak azért is, mert abban az időben rajtam kívül egyetlen első ligás csapat edzőjének nem volt testnevelési egyeteme, sem edzői főiskolája. Most, hogy ezt leírtam, meglehetősen jobban érzem magam, mint pár perccel ezelőtt. Hogy miért, hát azért, mert összeköttetéseim által olyan embereket hoztam az edzői továbbképzésekre, akiket mások aligha ismertek. Kezdtem valaki lenni… A ligás csapatok évi továbbképzésén például én voltam az előadó, egyben messze a legfiatalabb.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége