Megszűnt, átalakult

Új néven és új igazgatóval működik tovább az eddig Szabadka Város Építési Igazgatósága nevet viselő közvállalat – Megszűnt az Ipari és Technológiai Park, új titkárság alakult az önkormányzatban

tm

2016. október 21., 07:28 >> 2016. október 21., 17:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Összesen negyvenhárom napirendi pontról döntött tegnapi, ötödik ülésén a városi képviselő-testület. A több mint négy órán át tartó ülésen kevesebb szó esett magukról a napirendi pontokról, a vita nagyobb része a hatalom és az ellenzék, elsősorban a Mozgalom a Polgári Szabadkáért közötti élcelődéssel telt. A szócsatába a DP-VHDSZ frakciója is bekapcsolódott, képviselői elsősorban ellenzéki partnerüket, az MPSZ-t bírálták.

A költségvetési rendszerről szóló törvény módosítása és kiegészítése többek között előírja, hogy a közvállalatok és különösen az igazgatóságok többé nem lehetnek a költségvetési eszközök közvetett felhasználói, ennek következménye az Ipari és Technológiai Parkok Közvállalat felszámolása és Szabadka Város Építési Igazgatósága Közvállalat átszervezése.

A képviselők döntése alapján a Városépítési Igazgatóság mostantól Szabadkai Útügyi, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat néven működik tovább. Blau Péter jelenlegi igazgató lemondását követően pedig Predrag Radivojević lesz a közvállalat megbízott igazgatója.

Ennek a két döntésnek a következménye volt több napirendi pont is, módosítási javaslatok, titkárságokról szóló döntés módosítása és megalapítása is. Módosult a vagyonjogi titkárságról szóló rendelet, illetve megalakult a Beruházási és Fejlesztési Titkárság, továbbá ezeknek a döntéseknek a következménye a város önkormányzatában határozatlan idejű munkaszerződéssel alkalmazottak maximális létszámáról szóló rendelet módosítása is.

(Fotó: Molnár Edvárd)

Josipa Ivanković, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselője elmondta, kíváncsi arra, hogyan fogják fizikailag elhelyezni az 57 embert a városházán, mert az már most túlterhelt. Hozzátette azt is, csupán ezt a napirendi pontot nem tették közzé a város honlapján, s feltette a kérdést, ennek mi az oka.

Stevan Bakić, az SZHP frakcióvezetője azt követően, hogy Maglai Jenő (MPSZ) a racionalizáció fontosságára, s nem a funkciók számának növelésére hívta fel a figyelmet, azt mondta, itt átszervezésről van szó, nem pedig ésszerűsítésről.

– Maglai Jenő is pontosan tudja, már most dicséretet kaptunk, mert a lehető legjobb módon oldottuk meg ezt a kérdést, hiszen senki sem került utcára. Maglai Jenő a racionalizáció kapcsán meglehetősen patetikusan viselkedik, miközben ő is sokat tehetett volna. Nincs szó létszámnövelésről, csak átszervezésről – mondta Bakić.

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a vita során azt mondta, az SZHP vezeti a várost, a tartományt és az országot.

– Az, hogy ez Önöket zavarja, minket nem igazán érdekel. Nem növekszik az alkalmazottak száma, s oda kerülnek át, ahol hiány van. De nem a szisztematizáció a téma, hanem egy egyszerű átszervezés. Nem kell ennyire aggódni, törődünk mi mindennel. Munkahelyteremtést követelnek, éppen ez az, amit az SZHP tesz, meg kell nézni a szabadkai adatokat – mondta Bogdan Laban.

BIZOTTSÁGOKRÓL, KINEVEZÉSEKRŐL

A képviselők kijelölték az állami tulajdonú mezőgazdasági földek bérbeadását lebonyolító illetékes szervet is, amelyet követően megkezdődhet a gazdára nem talált területek bérbeadása. Határozatot hoztak három közvállalat, a köztisztasági, a távfűtőművek és a Palicsi Park Idegenforgalmi Területfejlesztő Kft. működési terve első módosításairól.

Több mint húsz napirendi pont szólt különböző bizottságok, felügyelőbizottságok megalakulásáról, amelyek során a vita elsősorban az előző polgármester, Maglai Jenő és a mostani hatalom között zajlott.

– Nincs rendjén, hogy Radivojević egyben a tervbizottság elnöke is legyen, hiszen néhány perccel ezelőtt választottuk meg a közvállalat új igazgatójává. Nem bírálhatja felül annak a közvállalatnak a munkáját, amelynek ő az igazgatója – mondta Maglai Jenő. A javaslat ellen 12-en szavaztak, azt mégis szavazattöbbséggel elfogadták.

Megalakult Szabadka Város Kinevezési Bizottsága is. Josipa Ivanković kiemelte, véleménye szerint ez az egyik legfontosabb bizottság, hiszen tagjai döntenek majd a közvállalatok igazgatói pozícióinak betöltéséről, ezért elvárható lett volna, hogy a képviselőket legalább a bizottság tagjainak végzettségéről tájékoztassák.

Tomislav Žigmanov (VHDSZ) ismételten szóvá tette, hogy nincs horvát képviselő sem ebben, sem a többi bizottságban, s hozzátette, levélben fordulnak majd Aleksandar Vučić kormányfőhöz.

Slavko Parać, a DP képviselője sajnálatát fejezte ki a felügyelőbizottságok és közgyűlések új tagjai felmentésének és kinevezésének kapcsán, véleménye szerint megint kizárólag pártemberek kerültek ezekre a pozíciókra.

A vita főleg Maglai Jenő és Stevan Bakić között zajlott. Az ellenzék a végzettséget és szakértelmet követelte, majd személyeskedésig fajult a szóváltás.

AZ ÓVODÁK HÁLÓZATA

A képviselők döntöttek az óvodák hálózatáról Szabadka Város területén. A módosítások a szülők igényeinek és az intézmény kérelme alapján történtek, s elsősorban a gyermekek ott-tartózkodásának idejét és a foglalkozások nyelvét illetően.

A napirendi pontot kihasználva az ellenzék ismét kitért arra, hogy véleménye szerint a vezetőség nem jó gazda módjára bánik az intézménnyel, és hogy nagyon sok a hiányosság, a szülők vásárolják a tisztítószereket, továbbá egy évtizede nem történt beruházás, ahelyett hogy fejlesztenék a hálózatot, inkább bezárnak egyes óvodákat.

A napirendi pontok kimerítése előtt a képviselők még két felügyelőbizottság tagságának kinevezéséről döntöttek. Huzsvár József, az MPSZ képviselője elmondta: a nyolc tagból egyet sem delegált a VMSZ a Gyógyszertárak igazgató- és felügyelőbizottságába. Feltette a kérdést: kinek az érdekvédelme ez?

A képviselők döntésének köszönhetően megalakult a Város Foglalkoztatási Tanácsa, illetve elfogadták a város mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikájának megvalósítását támogató 2016. évi intézkedési programot. Stipić Grgur, az illetékes osztály vezetője kiemelte, a program szerint 55 millió dinár áll a fejlesztési programok rendelkezésére: hitel formájában 10 millió, további 45 millió pedig a rurális fejlesztésre.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége