2024. március 29., péntek

Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó mélyítené gazdasági együttműködését

Tovább mélyítené a gazdasági együttműködést az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között a három észak-amerikai ország vezetője.

A kanadai fővárosban, Ottawában tárgyaló Barack Obama amerikai elnök, Justin Trudeau kanadai kormányfő és Enrique Pena Nieto mexikói elnök az Egyesült Államokban és Európában is tapasztalható szabadkereskedelem-ellenes hangulat ellenére az érvényben lévő észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás (NAFTA) mellett foglalt állást szerdán.
Évente megtartott csúcsértekezletükön a politikusok a gazdasági gondokról és együttműködésről tárgyalnak, és megvitatják a Brexit utáni kihívásokat.

Mindhárom ország tagja a NAFTA-nak, amelynek újratárgyalását, sőt akár felmondását is kilátásba helyezte Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje. Trudeau, Obama és Pena Nieto közös közleményben erősítette meg, hogy fontosnak tartja a megállapodást és az erős, háromoldalú gazdasági együttműködésre alapozva kívánja fellendíteni országa gazdaságát, jólétét. Mindhárman úgy vélik, hogy e három ország erős és hatékony gazdasága szükséges új munkahelyek teremtéséhez és a középosztály megerősítéséhez. Ennek érdekében - a közlemény tanúsága szerint - a kereskedelmi kapcsolatok további liberalizálását szorgalmazzák.
Obama és Pena Nieto külön hangsúlyozta az országaik közötti jó viszony fontosságát, amelyet a választási kampányban ugyancsak Donald Trump vont kétségbe. Most Ottawában be is jelentették, hogy a Pena Nieto mexikói látogatásra hívta meg Obamát, még elnöki megbízatása lejárta előtt. "Az izolacionizmus nem hozhat fellendülést egyetlen társadalomnak sem" - fogalmazott a mexikói elnök Obamával folytatott különmegbeszélése után. Az amerikai elnök is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy megbeszélésükre olyan időszakban kerül sor, amikor "túl gyakran halljuk azt a retorikát, amely figyelmen kívül hagyja a mexikói származású amerikaiak óriási hozzájárulását az Egyesült Államok fejlődéséhez és azt az óriási erőt, amelyet a déli szomszédunkkal ápolt jó viszonyból merítünk".