2024. március 28., csütörtök

MAdT – a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Kilencedik Tábora

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet IX. nyári színjátszó tábora a szokott helyen, Zentán kerül megrendezésre, július 10–17-ig. Várják a színház és a film iránt érdeklődő középiskolások, fiatalok és örök fiatalok jelentkezését június 15-ig.

Az idén is meghirdetik a már bevált csoportokat színjátszás, mozgásszínház és rendezés témakörben, valamint új szekció is indul: a filmezés, ahol szintén a gyakorlaton lesz a fő hangsúly. A csoportfoglalkozások mellett közös játék, napi beszédóra, és újdonságként kreatív zenei foglalkozás is várja a táborlakókat.

A színjátszók csoportvezetői: Komáromi Sándor drámatanár (Pápa) – legfiatalabb csoport; Tóth Zoltán drámatanár (Pécs) – középső korosztály; Krizsán Szilvia Sterija-díjas színművész (Újvidék) – legidősebbek.

A mozgásszínházi csoportvezető: Mezei Kinga Jászai-díjas színművész, rendező (Zenta); a rendezői csoportvezető Perényi Balázs drámapedagógus, kritikus, szakíró (Budapest); a filmes csoportvezető: K. Kovács Ákos kameraman (Szabadka).

További tanárok: Hernádi Kriszta logopédus, beszédtanár (Budapest), Kovács Áron Ádám zene- és drámatanár, zeneszerző (Budapest), Oláh Tamás dramaturg (Magyarkanizsa).

KORHATÁROK

Színjátszó csoport: alsó korhatár 15 év, felső korhatár 32 év.

Filmes csoport: alsó korhatár 15 év, felső korhatár nincs.

Mozgásszínházi csoport alsó korhatár 16 év, felső korhatár nincs.

Rendezői csoport: alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs.

Rendezői csoport színjátszói alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs.

A tábor költségeihez való hozzájárulás díja 6000 dinár, melyet előre kell befizetni (három részletben is lehet). Az első részlet befizetési határideje június 15., a másodiké július 1., a harmadiké július 10., vagy a tábor helyszíne.

A képzés ideje alatt a résztvevők a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban teljes ellátást (napi három étkezést és szállást) kapnak.

Jelentkezni június 15-ig lehet www.vmmi.org online felületén.

Bővebb információért Hajvert Lódi Andreát kereshetitek a +381/62/566-234-es mobilszámon vagy a lodiandi@gmail.com villámpostacímen!

A tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye.

Partnereink a tehetséggondozásban: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, Zentai Gimnázium, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola (Zenta), Egészségügyi Középiskola (Zenta).

Támogatók:

Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Szabadka Város Önkormányzata, Magyar Nemzeti Tanács, Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság.