2024. március 29., péntek

Tisztázni kell Vajdaság hatásköreit!

Pelt Ilona tartományi VMSZ-képviselőjelölt beszélt lapunknak az előttünk álló feladatokról

A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőcsoportjának tagjaként és jelenlegi tartományi parlamenti jelöltjeként, továbbá a párt nyugat-bácskai körzeti szervezetének vezetőjeként Pelt Ilonát a legtöbben bizonyára a politikai életből ismerik, nyilatkozataival és felszólalásaival került be a leggyakrabban lapunkba is. Mint az beszélgetésünk elején azonban kiderült, nem kizárólag politikával foglalkozik a mindennapokban, két gyermek édesanyjaként érdeklődési köre hamar kiterjedt az új generációkkal való foglalkozás területére is.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– A Kuckó Gyermeksarok még 2004-ben megalakult. Azok az óvodáskorú gyerekek, akik még nem töltötték be az öt és fél évet, nem járhattak rendes állami óvodába. Mivel volt Doroszlón csaknem harminc ilyen érintett gyerek, mi, szülők, úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk ezt a Kuckót, mely civil szervezetként óvodáskorú gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Napközi foglalkozást szervezünk három és öt év közötti gyerekeknek is, játszóházat alakítottunk ki. Idővel kibővült a tevékenységünk Doroszlón kívülre is, s ma már nem csupán a faluban, hanem Bezdánban is tesszük mindezt. Magyar nyelv oktatását oldjuk meg olyan állami óvodákban, ahol nincs lehetőségük magyarul tanulni a gyerekeknek, Zomborban, Csonoplyán vannak foglalkozások. Másik programunkkal meg szerb nyelvet oktatunk Kupuszinán és Doroszlón azoknak, akiknek a többségi magyar lakosság jelenléte következtében erre a tudásra van szükségük. Részét képezzük a Magyar Nemzeti Tanács iskolabusz-programjának is, Nyugat-Bácskában mi bonyolítjuk le azoknak a gyerekeknek az utaztatását, akiknek a lakhelyén már nincs magyar nyelvű oktatás.

Politikai vizekre visszaevezve, miről marad emlékezetes a most letelt négyéves mandátum a Tartományi Képviselőházban?

– Sohasem volt korábban ilyen feszült négy év a tartományi parlamentben. Amikor 2014-ben megváltozott a hatalom összetétele köztársasági szinten, akkor egy meglehetősen indulatokkal teli állapot vette kezdetét a tartományban is. Meglátásom szerint Pásztor István házelnöknek óriási szerepe volt abban, hogy ezt a helyzetet mindvégig kezelni tudtuk, szükség volt a lélekjelenlétére ahhoz, hogy ne mérgesedjen el a helyzet az üléseken. A négy év, eltekintve most a nagy pártok közötti feszültségtől, eredményesnek is tekinthető. Túl vagyunk rajta, képesek vagyunk ismét átgondolt politikát folytatni, a megkezdett folyamatokra összpontosítani.

Milyen témák határozzák meg a következő mandátumot?

– A következő négy évben mindenképp a vajdasági hatáskörök kérdését kell rendezni. Tudnunk kell pontosan azt, miben illetékes a tartomány, bővíteni kell ezeket a hatásköröket amennyire csak lehet, s rendezni kell végre és végleg Vajdaság pénzelését is. Az utóbbi kérdés állandó vitát vált ki, az elmúlt két mandátumom alatt folyton azzal foglalkoztunk, hogy tulajdonképpen mennyi is az a tartományt megillető hét százalék, egyesek így, mások úgy számolják ki. Azt gondolom, hogy ezt egyszer és mindenkorra le kell tisztázni, egy törvényben le kell írni, mi alapján, hogyan számolják ki. Az önkormányzatok fejlesztését tartom még fontosnak a következő időszakban. Az infrastrukturális beruházásokat, a vízhálózatok kiépítését a falvakban előtérbe kell helyezni. Védenünk kell emellett az oktatás területén a kis létszámú tagozatokat. Minél több emberünk kell legyen a titkárságokon, hogy hatni tudjunk a pályázatok kiírására, a mezőgazdaságot, civil szférát érintő támogatások megfelelő leosztására.