Riportkönyv a szórvány magyar településeinkről

Hogyan készült, kikről mesél és kinek szól a Szórványlétben riportkönyv?

Gergely József

2016. április 10., 12:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„A kisebbségi sors tömbben hol nagyon nehéz, hol elviselhető, máskor egészen jól élhető.

Létezik viszont a „végeken” a kisebbségnek is kisebbsége, ahol már olyan kevesen élnek, hogy igazán közösséget sem tudnak alkotni, anyanyelvüket elvétve használják vagy javarészt elfelejtették; nemzeti identitásukat kultúrájukban alig őrzik, de különös, hogy mégis a kisebbséghez tartozónak vallják magukat. Rosszabb esetben már azt sem.

Iskoláik rendszerint megszűntek, templomaikban még egymásra találnak a közösség tagjai, bár egyre gyakoribb, hogy a szentmisét sem anyanyelvükön mutatja már be a pap…” – olvashatjuk a Magyar Szó kiadásában megjelent Szórványlétben című riportkönyv előszavában Fodor István szerkesztő tollából. Őt kérdeztük arról, hogy miről szól és hogyan készült a kiadvány.

– Nekem ebben nem nagy érdemem an, egy riport megírása mellett csupán szerkesztettem. A munka javát tavaly végezték el a kollégák, amikor ellátogattak nagyjából negyven településre – falvakba és városokba –, hogy riportokat készítsenek arról a kevéske megmaradt magyar emberről, akik szórványban élik mindennapjaikat. Néhol amiatt, mert sok évtized alatt elszórványosodtak – egyesek beolvadtak a többségi népességbe, mások elköltöztek –, másutt pedig azért, mert a tömbhöz sohasem tartoztak igazán, csak a hosszú idő alatt még inkább elfogytak.

Fodor István

Fodor István

Tehát 2015-ben született Kabók Erika kolléganőmnek az az ötlete, hogy be kellene járnunk a vajdasági – magyar szempontból – szórványtelepüléseket, mert némelyik faluban évtizedek óta nem fordult meg lapunk újságírója, tehát mi megismerkednénk az ottani magyar emberek életével, a szórványlétükből eredő gondjaikkal, és talán nekik is jólesne, ha tudatosítanánk bennük, hogy a tömbben élők sem feledkeztek meg teljesen róluk. Ezután a Hétvége mellékletben a Szórványlétben című riportsorozatban hétről hétre közöltünk egy-egy riportot valamelyik faluról vagy városról. Ezeket a tavaly megjelent riportokat gyűjtöttük kötetbe, kevés módosítással, megtoldva egyéb riportokkal is, amelyek ugyanakkor készültek, csak „nem fértek bele” az egy újságoldalba. Az idén pedig folytatjuk a Magyar Szóban a sorozatot, az év lezárultával nem szakadt meg.

Megvallom, kezdetben nem nagyon bíztam a sorozat sikerében, arra gondolván, hogy nem sokakat érdekelhet az a néhány tucat vagy egy-kétszáz magyar ember, aki még ott él, de meglepődtem, amikor láttam, hogy a honlapunkon is gyakran ezernél többen rákattintottak a faluriportokra. Az érdeklődés persze azzal is magyarázható, hogy akik elköltöztek az ország vagy a világ más részeibe, azok is biztosan szívesen olvasnak szülőhelyükről. De környezetemben is tapasztaltam, hogy „panaszkodtak” az újságolvasók: nem tudják több településről, hogy hol található pontosan, tehát annak ellenére olvasták a riportot, hogy nem ismerik falut. Vagy éppen ez keltette föl az érdeklődésüket. Mindenesetre a könyvbe Léphaft Pál kollégám már készített térképet, hogy az olvasók könnyebben tájékozódjanak.

Egyáltalán milyen tartalmat jelent a szórvány kifejezés?

A cservenkai borospincék a hegyoldalban (Herceg Elizabetta felvétele)

A cservenkai borospincék a hegyoldalban (Herceg Elizabetta felvétele)

– A könyv előszavában írtam erről néhány mondatot. A többé-kevésbé elfogadott definíció szerint összefüggő szállásterülettel nem bíró kisebbség, amely nem migráció következtében jött létre, mondhatjuk, hogy „őshonos” népesség. Persze kicsit mindig önkényes a választás, mert például egészen más, mondhatnám, hogy másként szórvány egy dél-bánáti maroknyi kisebbség, amely a többségi népességgel körülzárva talán már anyanyelvét is nehezen beszéli, iskolája sincsen, és más például Egyházaskér, ahol ugyan kevesen élnek, de a falu mégiscsak egy magyar tömbnek tekinthető, ahonnan viszonylag rövid a távolság Csókáig, illetve a túloldalig, a Tisza jobbára magyarlakta bácskai partjáig. Nem is teljesen azonosak a gondjaik, hacsak nem az elvándorlásra gondolunk. Bár ez nem is kizárólag a magyar szórvány bánata, csak éppen bennünket jobban sújt, mint a többséget.

Leszűrhetők-e a riportokból egységes következtetések? Mi tartja meg, ha megfogyatkozva is, a magyarokat?

Az óléci kastély épülete (Dávid Csilla felvétele)

Az óléci kastély épülete (Dávid Csilla felvétele)

– Viszonylag rövid idő alatt egymás után olvasva ezeket a szövegeket természetesen föltűnőbbek a közös jegyek, mint amikor alkalmanként vesszük a kezünkbe az újságot. Reményik Sándort is megemlítem a kötet bevezetőjében, természetesen annak kapcsán, hogy kilenc évtizeddel ezelőtt – nyilván a trianoni történések hatására – versében fölhívta a magyarság figyelmét, hogy ne hagyja a templomot és az iskolát. Az iskolákat a javuló majd viszonylagos jólétben, a múlt század hatvanas éveitől kezdtük föladni, bizonyosan azért is, mert dívott a jugoszlávság. Nem állítom, hogy ez a „nemzeti” hovatartozás minden elemében rossz volt, de abban mindenképp, hogy serkentette a beolvadást. Állítom, hogyha akkor lett volna (és lehetett volna) egy, a maihoz hasonló MNT-s iskolamentő program, akkor kevésbé szórványosodik el a magyarság. Tehát a legtöbb helyen nincs magyar nyelvű oktatás, s tudjuk, ez mivel jár. Általában viszont megmaradtak a templomok, és több településen is elmondták, hogy ott jönnek össze a magyarok, néha még akkor is, ha már elvétve van magyar mise. Nagyon nagy szerepe van a művelődési egyesületnek, szintén megtartó erőt jelent, néha úgy tűnik a kultúrát, például a néptáncot könnyebb megőrizni, mint az anyanyelvet. Végül pedig számos helyen a párt, a VMSZ jelent fogódzót. Elgondolkodtató, hogy helyenként már egymással is inkább szerbül beszélnek a magyarok, sőt az is megtörténik, hogy nem is tudnak magyarul, ennek ellenére magyarnak vallják magukat. Az egyszerűsített honosítás pedig fölkeltette az érdeklődést az anyanyelvük tanulása iránt. Sejtjük, persze, hogy ezzel hosszabb távon mi a céljuk, mégis pozitív mozzanatnak vélem, hogy a magyar kultúrát már alig, a nyelvet pedig annyira sem őrző, gyakran vegyes házasságból származó viszonylag fiatal emberek egy nagy lépéssel közelebb kerülnek ehhez a közösséghez. Attól még a másikat nem kell feladniuk.

Miben látod a kötet legnagyobb értékét?

– Talán dokumentáló jellegében, abban, hogy egy korrajzot tár elénk arról, miként élt 2015-ben a vajdasági szórványmagyarság. S ha reményeink szerint megjelenik majd a második kötet is, jóformán teljesen felöleljük azokat a településeket, ahol elszórtan élnek még magyarok. Nem vidító ez a kép, bár itt-ott akadnak derűlátásra okot adó jelek is. És úgy látom, még mindig lehetne tenni annak érdekében, hogy minél kevésbé szűküljön az életterünk. Mert egy-két tucatnyian is elérhetik azt, hogy külső segítséggel gondoskodni tudjanak a szórványban fellelhető kulturális értékeinkről, hiszen ahol kihal a magyarság, onnan biztosan a történelmi és kulturális értékei is gyorsan eltűnnek.

Ablak

Az ablakok és a könyvek kifelé nyílnak, míg az emberek befelé

Léphaft Pál

Léphaft Pál

Léphaft Pál

Elképzelem, mit is mondhatnék a kiadványunkról, a Szórványlétben című riportkönyvről. Elsőre semmit, hiszen, amit mondani akartam, azt grafikai, könyvészeti eszközökkel, remélem, el is mondtam. Van egy dohányszínű könyv, több mint 200 oldalas, puha kötésű, a fedőlapján négyzet alakú kivágás, ez lenne az ablak, amelyiken egy doroszlói nagykendős néni pillant vissza, időre, életre, sorsra. Valamelyikre biztos. Az is lehetséges, hogy minket néz és csodálkozik, mit is akarunk ott, ahova nem visszatérni, hanem elmenni szokás. Alatta, tanya lenne, vagy templomtorony? Két fotóból összeollózott kép, kissé elmosódva. Múlt és jelen. Ez a riportok ruhája. Így öltöztettem föl kollégáim faluriportjait, amelyeket nem csak a felcím, a Szórványlétben köt össze, hanem annak a megválaszolása is, hogy miként vagyunk. Végül is, miként vagyunk? Na, ez az a kérdés, amelyikre mindenki saját sorsából kitekintve kísérli meg a válaszadást. A könyvet bátran nevezhetjük helyzetjelentésnek, amely sok fotóval és egy térképpel kiegészítve mutatja meg: itt tartunk ma. Egy kérdésre mégsem válaszol, méghozzá arra, hogy mi is a szórvány. Ennek az értelmezése ugyanis sajátos és mindig felborul, amikor egy újabb faluba térünk be, és nemzettársaink élete iránt érdeklődünk. Ez már nem a könyv külleme, mint ahogy a belbecs sem csak az elmondottakban keresendő. Vegyük kézbe a könyvet és tenyerünk, ujjaink is elárulnak majd valamit, valami többet arról, hogy mit akartunk elmondani.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége