Roubini szerint nem lesz válság, de...

Hét kockázati forrással számolhat a világgazdaság – jelentette ki a neves közgazdász

(MTI)

2016. március 4., 12:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A kérdésre, hogy ismét eljön-e 2008, és beköszönt-e egy újabb globális pénzügyi válság, illetve recesszió, Nouriel Roubini, a New York University professzora a Világgazdaság csütörtöki számában közölt véleménycikkében határozott nemmel válaszol.

A Roubini Global Economics elnöke azonban megjegyzi, a globális pénzpiaci zűrzavarok mostani epizódja várhatóan súlyosabb lesz, mint a 2009 óta megtapasztalt bármelyik volatilis időszak. Ennek az az oka Roubini szerint, hogy jelenleg legalább hét forrásuk van az alacsony valószínűségű sokkeseményeknek.

A New York University professzora szerint a hét kockázati forrás közül elsőként azt kell kiemelni, hogy Kína kemény földet érésével, illetve ennek a tőzsdékre és a jüan értékére gyakorolt várható hatásával kapcsolatos aggodalmak ismét felerősödtek. Roubini úgy véli, miközben egyre valószínűbb, hogy Kína nem kemény, hanem inkább hepehupásnak nevezhető földet érést tapasztal meg, a befektetők még mindig nyugtatgatásra szorulnak a növekedés lassulása és a folyamatos tőkekivonás miatt.

A világhírű közgazdász megjegyzi, hogy a feltörekvő piacok súlyos gondokkal küzdenek, globális ellenszél éri őket a kínai lassulás, a nyersanyagpiaci ciklus befejeződése, illetve a Fed kamatemelése miatt.

A professzor szerint a Fed talán tévedett, amikor decemberben véget vetett a zéró kamatpolitikájának. Úgy véli, hogy most a gyengébb növekedés, az olajárak csökkenése miatti alacsonyabb infláció, az erősebb dollár, a korrigált tőzsdék és a növekvő kamatfelárak révén feszesebbé váló pénzügyi feltételek veszélyeztetik az amerikai növekedési és inflációs várakozásokat.

A negyedik kockázatforrás a közel-keleti eseményekhez kapcsolható – emeli ki Nouriel Roubini. Állítása szerint a sok forrongó geopolitikai kockázat már a robbanáshoz közelít. A bizonytalanság legközvetlenebb forrásának az a kilátás számít, hogy a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között elnyúló hidegháború tör ki.

A neves közgazdász az ötödik kockázati tényezőt az olajárak esésében látja, és ez az amerikai és globális részvényárak csökkenését és a kamatfelárak megugrását okozhatná. A gyenge olajárak szintén károsan hatnak az USA energiatermelő cégeire, valamint potenciális csődhelyzetet gerjesztenek a nettó energiaexportőr országokban.

Roubini kiemeli, hogy a globális bankok bevétele csökkent a 2008 óta bevezetett új szabályozások, illetve az új pénzügyi technológiák megjelenése óta.

Az idén a globális pénzügyi válság gyújtópontja lehet az Európai Unió és az eurózóna – jegyzi meg végezetül a professzor, és hozzáteszi: az európai bankok kihívásokkal küzdenek, a migrációs válság pedig Schengen végéhez vezethet, s ez a belpolitikai gondokkal együtt az Angela Merkel vezette német kormány bukását is okozhatja. Továbbá Nagy-Britannia EU-ból való kilépése egyre valószínűbb, ezenkívül ismét felerősödött Görögország kilépésének kockázata.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége