2021. február 27., szombat
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Egy kis erre, egy kis arra – várhatnál…

…énekli isteni, különleges hangjával Rúzsa Magdolna. Egy kis tapsra várhatnál – mondja ő, persze e világ is várt eddig is és ma is. Nem tapsra, hanem egy kicsi valamire – egy emberibb életre! A „refrén”: …az esztelen homo sapiens mindig elront mindent… csizmában és kancsikával ér a gyerekszobába. De aztán „menjen minden a maga útján”!

Sajnálom leszármazottaimat és generációjukat: mit kell még megélniük…

Hazafelé jövök, úgy este kilenc felé, s a korzó (lehet, hogy a többség nem is ismeri ezt a kifejezést?), ahol az emberek sétálnak ide-oda, élvezik egymás társaságát, nem kis megrökönyödésre tele van gyerekkel. Négy-öt évesek szaladgálnak szüleik körül. Hogy ne is említsem a tizenéveseket! Nem a 16 felettiekről beszélek! Ó, nem! Tizenegy éven felüliek – ők aztán terrorizálják a helyet. A szótáruk, a hangerősség és a kifogyhatatlan energiájuk lenyelhetetlen. Persze sehol egy rendőr, se ilyen, se olyan. Ez utóbbi alatt a lokális rendcsinálókat értem.

De bizony, amikor van valami futballmeccs, háromfajta hekus is van a sarkokon!

Hová jutottunk?!

S nálunk szákkal mérik a közönséget, bár alig többe kerül a belépő, mint egy pakli cigaretta! Az egykori megszállott szurkoló még ezt is hihetetlen soknak tartja, mert – ahogy mondják – a kluboknak kellene fizetniük azért, amit mutatnak! Ezt én már nagyon régen beláttam, s amióta visszajöttünk a világ másik oldaláról, bizony egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltam a Vojvodina stadionjában. A szótár a lelátókon lenyelhetetlen, szinte fizikailag fáj. A hazai futballt még a tv-n sem nézem, a jóisten tudja, mióta. De mivel a teremfocit mutatja a képernyő, néhányszor elé ültem. Valamit kell ebben a játékban is változtatni, mert borzasztóan negatívvá válik: kevés a gól! Valaha tucatszámra esett a játék gyümölcse, ma kiskanállal adják a „betegnek”. Mivel nincs semmilyen „foglalkozásom”, séta közben a Duna partján Alekkal, a kutyámmal „beindítottam” azt a fertálynyi szürkeséget a fejemben, s íme, mit tennék én a játék felpörgetésének érdekében, ha én lennék a „muki”.

1. Ha egy perc után nincs lövés, nyomban három játékosra szűkíteni a csapatokat.

2. Nincsen visszajátszás a saját félpályára – esetleg egyszer, akkor is csak a kapusnak.

3. Játék közben is legyen csere, de mindkét csapat egy-egy félidőben háromszor cserélhet, mégpedig úgy, hogy a segéd-játékvezető tartja a csere karját, és akkor engedi a játékost a pályára, amikor a váltott játékos átlépte a vonalat.

4. Egy félidőben maximum négy cserét lehet alkalmazni.

Szóval így valahogy lehetne „segíteni” a teremfocin, legalábbis én így gondolom.

A szatócsüzem

Hogy egy emberöltő alatt mi minden történhet ebben a világban, talán nem is kell mondanom. Engemet nagyon nehéz meglepni, mert már megtanultam, hogy éppen minden megtörténhet, és szinte nincsen lehetetlen. Hacsak valaki nem akarja megjátszani a „teremtőt”. Azért az idézőjel, mert ma már annyian vannak, akik azt hiszik, ha nem is ők csinálták a „nagy robbanást”, szülték ezt a „kis” világmindenséget, joguk van arra, hogy az emberiség az ő zenéjükre táncoljon. Persze a zenét mindig ők választják. Sajnos ilyen kisistenek vannak minden kis országban. Még Szerbiában is.

Hát igen, nálunk sok minden „kezdeményezés” után kialakult valami, ami mind rosszabbul működik. Sportról lévén szó, azt kell mondanom, hogy szinte játék nélkül feladtuk a dolgokat. Hihetetlen, de igaz, hogy ez nem minden sportra érvényes! Vannak sportok, amelyek ma is Európa, de talán még a világ legjobbjai között is nagyon jól érzik magukat. Megemlíteném Đokovićot, meg mondjuk a vízilabdázókat. De azt a sportjátékot ne is említse senki, amelyre valaha annyira büszke volt ez a nemzet. Jugoszlávia szétesése után bizonyos sportágakban szinte minden YU-köztársaság kiválóan szerepel (pl. a vízipóló), de kosárlabdában és kézilabdában is „ott vannak” a horvátok, a montenegróiak, a macedónok és a szlovének is. A lábbal rúgott labdásokkal már egészen más a helyzet. Azt kell mondanom, hogy szinte a legnagyobb köztársaság, Szerbia a legnagyobb kiábrándulás! Érdekes, hogy meglehetősen sok játékos talált jó állásra világszerte, de a hazai foci… az aztán valami egészen nagybeteg, s vele együtt a válogatott is.

Persze, ha az ember komolyan akarná analizálni a helyzetet, nagyon gyorsan rájönne, hogy miről is van szó. Eszem ágában sincs szépíteni a dolgokon, de kénytelen vagyok egy-kettőt megemlíteni, melyek tudatában aztán senki sem fogja áltatni magát, hogy a szerb futball a következő években sokkal jobb lesz, hogy kicsattan majd az egészségtől: a Čukaričkin kívül nincs egyetlen klub sem, amely rendszeresen fizeti a játékosokat, edzőket és a többi alkalmazottat. Privát a tulajdonos, mégpedig gazdag, és szereti a focit. A többi klub mind a „levegőből” él. Legyen az párthovatartozási vagy egyéb, leginkább állami szervezet „megértése” révén kapott, meglehetősen nagy anyagi támogatás.

Nem kell zseninek lenni, hogy az ember megértse, a nagy privát vállalkozók miért nem ostromolják a „nagy csapatokat” azzal, hogy az ő nevük legyen a mezeken! Csak egy tv majmolja a két nagy klubhoz tartozását: mindennap minden híradóban ott van, hogy „miért szeretem a piros-fehéreket és a Partizant”! (Tudják, hogy nem írom le amazok nevét…)

A napokban a Sport közölte a klubok ez évi költségvetésének legfontosabb tényezőit. 1. Piros-fehérek 10,6 millió euró, 2. Partizan 8,6 millió, 3. Vovodina 2,2 millió, 4. Čukarički 2 millió, 5. Jagodina 1,2 millió, 6–8. Borac, OFK Beograd és Mladost 1 millió, 9–12. Radnički, Rad, Novi Pazar és Voždovac 800 ezer, 13. Spartacus 750 ezer, 14. Metalac 700 ezer, 15–16. Javor és Radnik 600 ezer.

Ugyanaznap a Sport közölte a világ legrangosabb klubjainak is a sorrendjét (nem lehet éppen összehasonlítani a felsővel, de az ember következtet a különbségekre): 1. Real 3,26 milliárd (de dollár, és nem euró). Ez majdnem nyolcvanszorosa az egész szerb liga évi költségvetésének. De hogy rögtön még jobban az idegeire menjek a hazai sportvezetőknek, Ronaldo naponta 360 ezer dollárt keres!!! S a sportlap közölte az autóinak a listáját is: összesen 5,56 milliót költött a kocsikra. A Bugatti Veiront „csak” 1 700 000 dollárért vette! Ezt a pénzt csak az első négy szerb klub tudná előteremteni!

Hogy ízelítőt adjak a nagyok értékéről, íme még egy féltucatnyi: 2. Barcelona 3,17 milliárd, 3. Manchester United 3,1 milliárd, 4. Bayern 2,34 milliárd, 5. Manchester City 1,37 milliárd, 6. Chelsea 1,36 milliárd, 7. Arsenal 1,3 milliárd dollár… Mindezen klubok legjobb játékosa többet keres, mint amennyi a szerb liga klubjainak teljes költségvetése! Nos, kell még ehhez valami okoskodás? Kell a fenét!