2021. február 27., szombat
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Őszintén rühellem magam!

Nemegyszer történt meg, hogy vagy programot váltottam, vagy egyszerűen kikapcsoltam a tévét, amikor Serena Williams játszott. Az idegeimre ment, de nagyon! Talán nem is kellene felsorolnom a miérteket, de megteszem, mert… majd meglátják, miért.

Idegesített ezer dolog miatt! Többek közt, mert verte a favoritjaimat. Aztán azért, amit a hajával csinált: egyszer ilyen színű, aztán egészen más, dobálja jobbra-balra-hátra, s bizony van is mit. Meg aztán az öltözéke! Persze tudom, hogy nem könnyű annyi izmot és egyebet eltakarni… De takarni akarta-e ő egyáltalán, és nem az ellenkezője?! Bizony van mit takarni és „kiállítani” is. Fent is, lent is… A lenti „takaró”, mármint a szoknyácska olyan méretű – na, nem a hosszúságára gondolok! –, hogy szinte minden ütés után az ember láthatja, hogy milyen a bugyingója, mert a „szoknyácska” szinte a nyakában van! Nem mennék bele minden apróságba, de megemlítem a szemöldökét, a fülbevalóit, a mindenféle színű körmeit, aztán a jó és rossz ütések „kikísérését”. Nincs vele egyetlen unalmas pillanat. Tudja ő nagyon jól, hogy az egész sportvilág szeme rajta van! Kell nekik adni valamit, valami Williams-féleséget! S ő adja, amennyi belefér, amit csak elképzel, amit szurkolói alig várnak. Ő a csillag, ő a legjobb, ő mondja meg, hogy mi történik, miért, mikor, hogyan és kinek…

S a Williams-cirkusz már évek óta megy. Ő a világ tenisznagyvárosaiban a muki, a legyőzhetetlen. Sokaknak – velem együtt – már unalmas, verhetetlen… Még jó, hogy nővére már nem a régi – talán éppen az az oka ennek, hogy eléggé „régi”, mert nagyon nehéz volt elébük jutni bármilyen tornán, ha felléptek. Nos, valami egészen rendhagyó, majd mindenki által szinte hihetetlennek tartott dolog történt Melbourne-ben: egy német hölgy lett az első! S ennek ellenére sem róla akarok beszélni, hanem egy egészen más Serenáról.

Magamból indulok ki, és rögtön bevallom, soha nem voltam az ő szintjén sportéletemben, amikor legyőzőmmel kellett kezet fognom. Elsősorban soha meg nem öleltem senkit! Viszont Serena olyan drága mosollyal ölelte meg a német leányt, amit lehetetlen színészkedni, csak nagyokat nyeltem…Ha megtehettem volna, hogy visszamenjek két-három évtizedet, és egy-egy elveszített meccs után ilyen mosollyal gratuláltam volna ellenlábasomnak, biztos, hogy „valaki” ott fenn ezt egy plusznak írta volna a nevem mellé. Másként fogom nézni Serena minden meccsét a jövőben, az biztos, mint a halál! Ámen. S mindezt én írtam le… Ha ezt valaki egy héttel ezelőtt mondja nekem, kinevettem volna!

Minél kisebb a csapat a labda körül, annál jobbak a szerbek

Hogy rögtön kellő irányba tereljem a dolgokat, nem az asztaliteniszről, sem a golfról, de még a tök alakú rögbiről sem akarok regélni. Habár a tenisszel kezdem, mert hát Đoković valóban a világ legjobbja most már elég régen. Véletlenül, vagy sem, az utóbbi napokban, hetekben két meglehetősen nagy verseny van Belgrádban. Mindenki tudja, hogy a legnagyobb sportcsarnokban a vízilabda-Európa-bajnokság megrendezéséért egy medencét „varázsoltak” a közepébe, és hogy a vendéglátók nyerték meg a bajnokságot. Most a futsal (kispályás foci) bajnoksága folyik, és abban is meglehetősen jók a szerbek. Mivel magyarázható ez? Egyáltalán kell-e magyarázni – éppen mindent? Nem muszáj, de nem is árt és nem is érdektelen, legalábbis nekem. A vizesekről már elmondtam egyszer, hogy a válogatottat a magyarok és az olaszok tartják el, hisz a válogatott játékosai ebben a két országban játszanak. S mi köze ennek a teremfocihoz? Nem sok, csak annyi, hogy kevesebben játsszák, mint a normális nagypályás labdarúgást, s talán még inkább fontos, hogy sokan közülük nem voltak képesek helyet találni a „normális” csapatokban! Ez negatívan hangozhat, de én még nem hallottam olyanról, aki már gyerekkorában kisfociról álmodott volna! A sok-sok nagyról álmodozó fiatalember egyszer csak rájön arra, hogy neki egy kicsit nagy a 100 × 60 métert bebarangolni, meg ott másik kilenccel kell osztozni a focin, itten pedig csak hárman követelik tőle a labdát! Mondjam azt, hogy meglep, hogy semmiben nincs valami szerb páros, amely világelső?!

„Tegnapi”, de érdekes

A múlt héten jegyeztem a lent említetteket, mégpedig azért, mert a PSG, a francia klub az egyetlen veretlen a nagy fociországok bajnokságában. Kezdeném egy táblázattal, amely majdnem mindent megmutat.

1. PSG

24

21

3

0

61:11

66

6

2,54

0,46

91,7

2. Bayern

19

17

1

1

50:9

52

5

2,63

0,47

91,2

3. Barcelona

21

16

3

2

54:17

51

12

2,57

0,8

80,9

4. Napoli

23

16

5

2

52:19

53

16

2,26

0,82

76,8

5. Leicester

24

14

8

2

44:26

50

22

1,83

1,08

69,4

A normális táblázat után jön az elveszített pontok száma – a német bajnok csak öt pontot vesztett –, majd a két számoszlop a rúgott és a kapott gólok meccsenkénti átlagát mutatja, végezetül a nyert pontok százaléka következik, s ebben magasan a francia és a német klub a legjobb. Mondanom sem kell, hogy az angol meglepetés az utolsó ebben a megmérettetésben. De ez őket nem nagyon izgathatja.

Persze a krumplit – mondhattam volna burgonyát is! – nem kell összekeverni az ananásszal, mert a vak is látja, hogy a klubok más ritmusban játszanak, de tulajdonképpen csak a német bajnok tudná megelőzni a francia klubot, ha négy meccsét megnyerné. Valójában nem is azért írtam le ezt a kis táblázatot, hogy összeveszítsem a klubokat, hanem azért, hogy kimutassam a meglepő különbséget az első kettő és a többi között.