2024. április 18., csütörtök

Ahelyett is fizetjük a fűtést, aki nem használja

A lakás 35 négyzetméterét fűtötték, 20 ezer dinár lett a decemberi számla – Dervo Ahmetović, Távfűtőművek: Igazságtalan a megfizettetési rendszer, ez hamarosan megváltozhat

Több fogyasztó is irreálisan magas fűtésszámlát kapott kézhez januárban a szabadkai Távfűtőművektől. Annak ellenére, hogy decemberben nem volt nagyon hideg, s azt figyelembe véve, hogy a lapunknál is panaszt tevő személy több fűtőtestet használaton kívül helyezett, a 85 négyzetméteres lakás fűtéséért most több mint 20 ezer dinárt akarnak vele megfizettetni.

Havi 30–60 panasz érkezik a szabadkai Távfűtőművekhez (Fotó: Molnár Edvárd)

Havi 30–60 panasz érkezik a szabadkai Távfűtőművekhez (Fotó: Molnár Edvárd)

A Távfűtőművek azt mondja, ők a legkevésbé hibásak ezért: egyrészt rossz, vagyis igazságtalan az elszámolási rendszer, másrészt, ha a szomszédok nem fűtenek, annak a levét az issza meg, aki használja a fűtést.

Nem a lapunkhoz forduló fogyasztóé az egyetlen eset, egy másik férfi szintén az egyik helyi lapnál próbált a nyilvánossághoz fordulni segítségért, miszerint abban a lakásban, amelyet egyáltalán nem fűtött, 45 ezer dináros fűtésszámlát kapott kézhez.

A lapunkhoz forduló panasztevő kiemelte, hogy már a novemberi számla is magas volt, több mint 12 ezer dinár, a decemberi viszont egyenesen felháborító, ugyanis a lakásban a fűtőtestek hatvan százaléka inaktív, vagyis fűtés csupán 38 négyzetméteren valósul meg, s ott sem teljes üzemmódban, hanem pusztán a II-es hőszabályozási álláson.

A panasztevő úgy véli, jogtalanul különböztetik meg az allokátorokkal, azaz az egyedi hőmennyiségmérővel rendelkező és az ilyen mérőeszközzel nem rendelkező szabadkai fogyasztókat.

– A fent említett időpontban (2015. december 25.) ugyanis a Prozivka lakótelep egyik – egyedi hőmennyiségmérővel nem rendelkező – lakásában 21 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet, amely egyenletesen oszlott el a 47 négyzetméteres – azaz a teljes! – fűtési „területen”. Azzal, hogy az itt lakók havi költsége 6000 dinár a teljes évben, és maximum 8000 dinár az intenzívebb fűtést igénylő hónapokban. Ugyanebben az időpontban egy újvidéki lakásban 24 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet 62 négyzetméteres teljes fűtési „területen”, havi átlag 6000 dinár ellenében. Jómagam pedig újvidéki lakásomban havi 2300 dinárt fizetek az átlagban 22 Celsius-fokos hőmérsékletért 24 négyzetméteres teljes fűtési „területen”. Az említett lakásokban a hőszabályozás kizárólag az ablakok kinyitásával érhető el. Alátámasztottnak feltételezem tehát azt, hogy a fűtési elszámoltatásban Önök diszkriminálják az egyedi hőmennyiségmérővel rendelkező szabadkai előfizetőket, azaz köztük engem is – írja panaszlevelében egy szabadkai polgár, aki többek között arra is gyanakszik, hogy az egész háztömbnek közvetített hőmennyiséget egyenlően elosztják el a tömbben aktívan fűtő lakók között.

Dervo Ahmetović, a Távfűtőművek igazgatója mindezt cáfolja. Azt mondja, tény, hogy igazságtalan az elszámolási rendszer, vagyis jelenleg a közös helyiségek fűtése a számla csupán öt százalékát teszi ki, ezt osztják a lakók egymás között. Sokkal igazságosabb lenne, illetve lesz a rendszer, ha ez húsz százalékot tesz majd ki. Ebbe beletartozik a lakásokon vertikálisan áthaladó csövek, a közös helyiségek, folyosók fűtése is.

– Jómagam nem támogattam a jelenlegi elszámolási rendszert, amelyet egy évvel ezelőtt fogadott el a városi képviselő-testület. Holnap, vagyis csütörtökön kerül a képviselők elé az új javaslat, amelynek értelmében a közös fogyasztás húsz százalékát osztják majd a lakók. Igazságosabb lesz a rendszer. Ebben a konkrét esetben viszont el kell, hogy mondjam, hogy sajnos azért fordul ilyesmi elő, mert a lakók nem lelkiismeretesen használják a fűtést. Inkább letekerik a hőszabályzót, s fűtenek mással, klímával, egy kicsit villannyal, ezért az, aki használja a fűtőtestet, azért fizet többet, mert az adott fűtőtestnek sokkal több energiát, hőt kell leadnia, hogy az adott hőfokot elérje. Amennyiben mindenki egyenletesen fűtene, ilyesmi nem fordulna elő – magyarázza az igazgató, majd hozzáteszi, semmiféle lehetőség nincs a machinációkra, hiszen a meleg víz eljut az adott tömbig, onnantól kezdve nekik semmi ráhatásuk nincs arra, hogy az adott lakásba mennyire legyen meleg. Ezt a fogyasztó határozza meg. Az egyedi hőmennyiségmérők pedig csak mérőeszközök, nem szabályozható általuk a fűtőtest.

– Az sem elhanyagolható, éppen ezért nem is lehet az épületeket egyenként ily módon összevetni, hogy vannak energiatakarékos épületek, ahol hidegebb időben is kevesebb hővel fel lehet fűteni a lakást, mint egy másikat, enyhébb tél idején – tette hozzá az igazgató.

Arra a kérdésünkre, miszerint mit kellene tennie annak a fogyasztónak, aki él a központi fűtés lehetőségeivel, de szomszédai nem, az igazgató azt mondta, abban az esetben lehet igazságossá tenni a dolgot, ha a rendszerről lekapcsolódik, aki nem használja, a közvállalat elkészít egy tanulmányt, amely megállapítja: azáltal, hogy a szomszédai fűtenek, mekkora hőt használ el a falakon keresztül. Ez lehet tíz, de akár harminc százalék is, amit aztán a többi, a távfűtést használó lakónak minden hónapban törleszt az illető.

Az igazgató kiemelte, ritkán fordul elő, hogy valóban a Távfűtőművek mulaszt, hibázik. Véleménye szerint a havi 30–60 panasz elenyésző a 10 400 fogyasztóhoz viszonyítva. Aki azonban nem elégedett a közvállalat válaszával, esetleg mégsem kívánja törleszteni a számlázott összeget, peres úton próbálhatja meg bebizonyítani igazát.