NÉMETORSZÁG

Németországból több mint 18 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki idén november végéig

(MTI)

2015. december 21., 12:41 >> 2015. december 21., 22:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Németországból az idén november végéig több mint 18 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki, míg tavaly egész évben nagyjából 10 ezret - áll a szövetségi belügyminisztérium kimutatásában, amelyről hétfőn számolt be a német sajtó.

Németországból az idén november végéig több mint 18 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki (Fotó: ndr.de)

Németországból az idén november végéig több mint 18 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki (Fotó: ndr.de)

A kiszivárgott adatok szerint az év elejétől november végéig 18 363 elutasított menedékkérőt toloncoltak ki, 2014-ben pedig 10 884-et. A legnagyobb arányú növekedést Bajorországban regisztrálták, ahol a tavalyi 1007-nek több mint a háromszorosára, 3643-ra emelkedett a kitoloncolások száma. A második helyen Hessen áll, ahol a 2014-ben feljegyezett 829-ről 2306-ra emelkedett az elutasítás után kitoloncolt menedékkérők száma, a harmadik helyen pedig Baden-Württemberg, ott majdnem megduplázódott, 1080-ról 2140-re emelkedett a kitoloncolások száma.

A többi tartományban kevésbé, vagy alig emelkedett a kitoloncoltak száma, és a 16 tartomány között van olyan is, ahonnan kevesebb elutasított menedékkérőt toloncoltak ki, mint tavaly. Ez Türingia, ahonnan a tavalyi 234 után az idén november végéig 152 elutasított menedékkérőt szállítottak vissza hazájába. A kitoloncolások száma a szövetségi szinten tapasztalható nagymértékű emelkedés ellenére továbbra sem jelentős a Németországba érkező menedékkérők, illetve a menekült státus megszerzésével nagy valószínűséggel sikertelenül próbálkozó menedékkérők számához képest. November végéig 964 574 ezer menedékkérőt regisztráltak, és csak februárban nagyjából 25 ezer menedékkérő érkezett a nyugat-balkáni országokból. Ezt az országcsoportot tekintve csaknem 100 százalékos az elutasított menedékjogi kérelmek aránya.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége