A zentai bolyaisok szép sikerei

Szögi Csaba

2015. december 19., 10:57 >> 2015. december 19., 13:14

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szórád Endre, Bencsik Blanka és Kőrösi Gábor (Gergely Árpád felvétele)

Szórád Endre, Bencsik Blanka és Kőrösi Gábor (Gergely Árpád felvétele)

A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság által szervezett Tehetségek 2015-ön díjazták a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulóit, Bencsik Blankát kémiából, Kiss Tamást és Csipak Leventét pedig műszaki tudományokból és informatikából, akik a tavalyi évben több sikert is elértek az érdeklődési területükön. Kőrösi Gábor és Szórád Endre mentorok, a gimnázium tanárai elárulták, hogy az egész Vajdaságból mindössze négy magyar diák kapta meg idén ezt a rangos elismerést.

A két fiú egészségügyi távmegfigyelőt szerkesztett, amivel itthon is és Magyarországon is nyertek egy-egy díjat, valamint kijutottak vele Brüsszelbe, egy nemzetközi versenyre. Blanka igen sokoldalú diák – tudtuk meg a mentorától, fényképészettel is professzionális módon foglalkozik, és innen jött az ötlete, hogy a fotózás kémiai vonatkozásait dolgozza föl munkájában. Ezzel nyert első díjat a Nagyszalontán minden évben megszervezett nemzetközi természettudományi versenyen. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett GENIUS versenyen pedig a beküldött fotóit díjazták. A Talenti 2015-ön ő volt az egyetlen diák, akit kémiaszekcióban díjaztak. Az okleveleket szerdán vehették át a fiatalok Újvidéken.

– Manapság már szinte mindenki folyamatosan fényképez, a téma tehát népszerű, ezért meg akartam mutatni a munkámban, milyen fejlődésen ment keresztül ez a tudomány. A jövőben vannak további terveim mind a fotózással, mind a kémiával kapcsolatban. Tavaly nyáron részt vettem Budapesten az MTA kutatótáborában, ahol a hidrogén alapú tüzelőanyag-cellákat vizsgáltuk és próbáltuk fejleszteni, és még idén szeretnék erről is írni egy dolgozatot. Szeptemberben az SZTE-n voltam egy hétig, ahol peptidszintézist végeztünk folyamatos áramú reaktorban, ami rendkívül új technológiának számít. Erről már írtam egy munkát, az a TUDOK konferencián első díjat kapott. Emellett bejutottam a budapesti innovációs versenyre is – árulta el nekünk Blanka a gimnázium sajtótájékoztatóján.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége