2024. április 16., kedd

Létszámminimumon Nagybecskerek egészségügye

Két korszerű ultrahangos berendezést kapott a városi kórház

A nagybecskereki Dr. Đorđe Joanović közkórház – tartományi segítséggel – két korszerű ultrahangos berendezéssel gazdagodott. Az egyik radiológiai, a másik pedig kardiográfiai diagnosztikára használatos. A berendezéseknek nagy hasznát veszik majd, hiszen csak az idén eddig 15 ezer páciens esett át radiológiai és kétezer beteg kardiológiai ultrahangos vizsgálaton. Az átlagos várakozási idő három – négy hónap volt, amit az új felszerelésnek köszönhetően remélhetőleg megfeleződik, hangzott el tegnap, dr. Vesna Kopitović tartományi egészségügyi, szociálpolitikai és demográfiai titkár és Nebojša Malenković, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatósága igazgatójának a látogatásakor.

Ne kelljen Újvidékre vagy Belgrádba menni (Kecskés István felvétele)

Ne kelljen Újvidékre vagy Belgrádba menni (Kecskés István felvétele)

Dr. Gordana Kozlovački, a nagybecskereki Dr. Đorđe Joanović közkórház igazgatója elmondta, hogy januártól szeptemberig 260 ezer orvosi vizsgálatot végeztek el. Minden ötödik esetnél diagnosztikai eljárásra volt szükség, minden nyolcadik páciensnek pedig ultrahangos vizsgálat kellett. Ezért az ultrahangos felszerelésre nagy szüksége van a kórháznak. Ráadásul a szív- és érrendszeri betegségek a vidéken történt elhalálozások 60 százalékának az előidézői. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók számát illetően az elmúlt négy évtized történelmi mélypontján vannak. A kórházban 993-an dolgoznak, kevesebben, mint négy évtizeddel ezelőtt voltak. Ez nagyban korlátozza azt az elvárást, hogy minden beteget időben ellássanak.

Dr. Vesna Kopitović elmondta, hogy a tartományi kormány az elmúlt két év alatt több mint hatvanmillió dinárral támogatta a nagybecskereki kórházat, aminek köszönhetően az intézmény most kitűnő berendezéssel rendelkezik. Ugyanakkor véleménye szerint jó káderállományuk is van.
Nebojša Malenković szerint nem elegendő, hogy a tartományi kormány segítségével korszerű berendezést és jó munkafeltételeket biztosítsanak. A köztársasági kormánynak is mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a fiatal orvosok megkapják az első munkahelyüket. Arra is gondolni kell, hogy ki fog majd bennünket holnap gyógyítani.
Mint elhangzott, a tartományi kormány hamarosan újabb nyolcmillió dinárt biztosít a nagybecskereki kórház további korszerűsítésére.