Írótábor: második felvonás

Bemutatkoztak a kiadók

Mihályi Katalin

2015. szeptember 5., 11:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Hol tartasz? Hol tartunk című kötet bemutatója

A Hol tartasz? Hol tartunk című kötet bemutatója

A Kanizsai Írótábor első estéje a kiadók bemutatkozásával végződött, ahol sokszínű ízelítőt kaphattunk az elmúlt időszakban megjelent művekről. Az Életjel Kiadó gondozásában tavaly megjelent két nagyon fontos kötetét mutatta be Dévavári Beszédes Valéria, Fekete J. József az Idegenség/Érintettség című művét és Gulyás József összegyűjtött verseinek első kötetét.

– Gulyás József megérdemelné, hogy ne négy, hanem egy kötetben jelenjen meg az életműve, de Vajdaságban sajnos egyetlen kiadó sincs olyan helyzetben, hogy ötven-hatvan lírai szöveget ki tudjon adni. Gulyás József még halála előtt maga döntötte el, hogy négy kötetbe fogja besorolni az életművét. Az első kötet tavaly jelent meg, az idén pedig érkezik a második kötet. Fekete J. József kötete a Vajdaságban született, vagy innen elszármazott meg itt élő írók munkáit mutatja be. Két fontos tanulmány szerepel a könyvben, az egyikben a vajdasági írókat jellemző nyelvi készségről ír, a másik fontos téma, amelyre ráirányítja a figyelmet, hogy amióta a vajdasági magyar irodalomról beszélünk, jelen van a regionalizmus, s az egyenlő-e a dilettantizmussal – mondta Beszédes Valéria, aki azt is hangsúlyozta, hogy nagyon jó volna, ha a vita, a kritika jobban jelen lenne az irodalmi életben.

A Forum Könyvkiadó szintén két kötettel érkezett az írótáborba, az idén hetvenéves Maurits Ferenc verseskötetét és Lénárd Róbert Skizopolisz című, négy drámát tartalmazó művét mutatták be. A kiadó igazgatóját, ifj. Virág Gábort kérdeztük a kötetekről.

– Két fontos szempontot vettünk figyelembe, az egyik, hogy az idei írótábor a Könyv-Kép-Művészet tematika köré épül, épp ezért választottuk Maurits Ferenc verseskötetét, amely az illusztrációi miatt is izgalmas mű. Fotókorrekciók, fotómanipulációk, saját és mások illusztrációi is szerepelnek benne. Másrészt ő olyan szerzőnk, alkotónk, aki évtizedeken keresztül meghatározta a kiadó munkáját, ezért esett rá a választás, valamint fontosnak tartjuk az utánpótlást, a fiatal szerzők bemutatását, felfuttatását, így Lénárd Róbert első drámakötetét hoztuk el – mondta a kiadó igazgatója. Lénárd Róbert nem tudott jelen lenni a bemutatón, helyette a Híd Kör tagjai, Patócs László és Berényi Emőke mutatták be a művet, amelynek érdekessége, hogy a könyvben szereplő drámák közül a Virrasztókat a Szabadkai Népszínházban Hernyák György feldolgozta, a Skizopolisz című drámát a 2013-as POSzT-on díjazták, a Tetkót pedig nemrégiben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tűzte műsorra.

– Kicsit angolszász minimalista drámákra emlékeztető módon dolgozik, ami friss hangnak számít Vajdasági berkekben. Lénárd új hangot hozott ide, őt követi Terék Anna és a POSzT-on diadalmaskodó Kucsov Borisz is. Lénárdot a kirekesztett emberek érdeklik igazán, nemhiába Skizopolisz a mű címe. Lényegében a skizofréniáról szól, arról, amit a mindennapjainkban mi is kénytelen vagyunk átélni, megszenvedni, mivel ideszülettünk, ebben a világban próbálunk meg boldogulni, de közben látjuk, hogyan élnek máshol, és az iránt vágyódunk. Valamiféleképpen a nyugati viszonyokat próbáljuk meg adaptálni a mi körülményeink közé, de ez nem zökkenőmentes, és nem is sikerülhet, hiszen lehetetlen. Az ebbéli csalódottságot, kiábrándultságot tükrözik Lénárd Róbert drámái – mondta Berényi Emőke.

Verebes Ernő Externál, Lennert Móger Tímea Innensemerre szigetecske, Csík Mónika Miféle zergetoll, Celler Kiss Tamás Anyaméh című verseskötetét és Sándor Zoltán Térdről a világ című prózakötetét mutatta be a zEtna kiadó.

– A zEtna kiadó öt művet hozott, ez az idei év eddigi termése, ebből négy verseskötet, köztük egy gyermekeknek szóló. Mi egy kis kiadó vagyunk, ezért nem szelektálhatunk, elhoztuk az összes kötetünket, mivel kevés a megmutatkozási lehetőség, ezért minden szerzőnk megjelent művét igyekszünk minél több helyen megmutatni. Érdekes, hogy idén jobbára fiatal szerzők művei jelentek meg. Ez talán azért fontos, mert átalakul az irodalom, látom, más kiadónál is jelennek meg az új generáció képviselői, új hangok. S ez a költészetben fokozottan érezhető – mondta Beszédes István, a kiadó igazgatója.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézettől Juhász Gyula Bodor Anikó bácskertesi gyűjtéseit tartalmazó könyvet mutatta be.

– Az eddig összegyűjtött népdalanyag lekottázott, stílusilag és nyelvjárásilag rendbe tett adatai szerepelnek benne. A népdalok, egyházi énekek mellett gyerekjátékok és szokásanyag is helyet kapott a könyvben – az intézet szakmunkatársa hozzátette, hogy a könyvhöz melléklet is kapható, amely az eredeti népi hangfölvételeket tartalmazza.

Pénteken délelőtt az írók az általános iskolákban tettek látogatást, és rendhagyó irodalomórákat tartottak. Magyarkanizsán járt Börcsök László, Jódal Rózsa, Kovács Jolánka, Oláh Tamás és az írótábor díszvendége, Darvasi László. Horgoson Benedek Miklós, Kispiacon Lennert Móger Tímea, Oromhegyesen Balogh István, Ormon Bordás Győző és Gobby Fehér Gyula látogatta meg a diákokat. A magyarkanizsai középiskolában pedig Harkai Vass Éva, Szögi Csaba és T. Kiss Tamás tartott órát.

A délutáni programban a Hol tartasz? Hol tartunk? kérdésre érkezett válaszokat egybegyűjtő füzetet mutatták be, amelynek tartalmi értéke mellett a külalakja is igazi érdekesség, hiszen az írótábor hangulata ihlette. A könyv- és fedőlapterv Blaskó Árpád munkáját dicséri, az illusztrációkat pedig Pesti Emma készítette.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila