2024. május 10., péntek

Együttműködés nélkül nem megy

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a nyugat-balkáni országok gazdasági találkozóját
A nyugat-balkáni országok adóhivatalainak vezetői a házigazdákkal (Fotó: Horváth Zsolt)

A nyugat-balkáni országok adóhivatalainak vezetői a házigazdákkal (Fotó: Horváth Zsolt)

Egyedül a térség országainak együttműködésének a fokozásával és egy hatékony rendszer kidolgozásával lehetséges megfékezni a szürkegazdaságot, amelynek nagysága a nyugat-balkáni térségben eléri a 20–30 százalékot is. Nagyjából így lehetne megfogalmazni a térség pénzügyminisztereinek és bankkormányzóinak a montenegrói Bečićiben megrendezett találkozóján elhangzottak lényegét. Az idei, sorrendben negyedik összejövetelen az olyan hagyományos témák megvitatása mellett, mint például a térség pénzügyi jövője, a találkozó keretében külön részt szenteltek az adóhivatalok vezetőinek a tapasztalatcseréjére, amin többek között jelen volt Dragana Marković, a szerbiai adóhivatal újonnan kinevezett megbízott igazgatója is. Az igazgatónő egyik első közszereplése során többek között emlékeztette a jelenlévőket, hogy a szerb kormány éppen a közelmúltban fogadta el új programját, amelynek célja egy modern és hatékony adónyilvántartás megteremtése. Marković szerint most alkalmuk nyílik arra, hogy az adóhivatalt egy gazdaságos és működőképes állami szervvé alakítsák át, tekintettel arra, hogy a térségben a szerbiai adóhivatalnak van a legtöbb alkalmazottja (6500), és 180 munkaegységből áll.

Az összejövetelen több ország adóhivatalának a vezetője is az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Midhat Arifović, Bosznia-Hercegovina adóhivatalának a vezetője ennek kapcsán többek között megjegyezte azt is, hogy egy ilyen jellegű együttműködéssel lehetne adózásra kötelezni többek között az esztrádművészeket is, akik közül sokan megfeledkeznek adókötelezettségeik teljesítéséről. Hasonlóképpen vélekedett Nahit Sharku, a Koszovói Adóhivatal igazgatója is, Jasna Kropf, a Horvát Adóhivatal vezetője pedig megjegyezte, hogy országának adópolitikája független ugyan, de tiszteletben kell tartaniuk az Európai Unió törvénykezése alapján meghatározott irányelveket. Kropf szerint ennek köszönhetően nagymértékű adatcserét folytat az unióval, s az így átvett ellenőrzési módszerekkel 30 százalékkal nagyobb adóbevételük van a kis- és középvállalkozásokból. A horvát adóhivatal vezetője ugyanakkor megemlítetette azt is, ahhoz, hogy a térség országai együttműködjenek, nem kell mindegyik országnak megvárnia, hogy teljes jogú tagja legyen az EU-nak, hanem a csatlakozás előtt is megtehetik.

Az elmúlt hétvégén megrendezett, a belgrádi NIN hetilap és a Japan Tobacco International által megrendezett találkozó résztvevői egyébként egyfajta optimizmusnak adtak hangot a térség pénzügyi jövőjét illetően, s mindannyian reményüket fejezték ki, hogy országaik az idén gazdasági fellendülést könyvelhetnek el.