2024. április 20., szombat

NATO: Szorosabb együttműködés az EU-val

A NATO-szövetségesek az eddiginél szorosabb együttműködésre törekednek partnereikkel és az Európai Unióval annak érdekében, hogy hathatósabb választ tudjanak adni a keletről és dél felől őket érő biztonsági kihívásokra - hangsúlyozta Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára csütörtökön a törökországi Antalayában, a NATO-országok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását záró sajtótájékoztatóján.

"A kihívások, amelyekkel szembekerültünk, átfogó választ követelnek, így mindannyiunk kötelessége a szorosabb együttműködés" - mondta. Kiemelte, hogy a NATO a hidegháború lezárulta óta még soha nem hajtott végre olyan jelentős mértékű erősítést a kollektív védelmet szolgáló képességeit illetően, mint most.

A főtitkár külön kitért arra, hogy a NATO megvitatta a Finnországgal és Svédországgal való együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Elmondta, hogy sűrűbben fognak konzultálni egymással, kicserélik arra vonatkozó értesüléseiket, hogy "mi történik a Balti-tenger térségében és azon túl". Emellett több közös hadgyakorlatot is szerveznek a finnekkel és a svédekkel.

A NATO-EU együttműködés intenzívebbé tétele elsősorban az oroszok által Ukrajnában, először a Krím-félszigeten alkalmazott "hibrid hadviseléssel" szembeni eszközök kialakításában mutatkozik majd meg - jelezte Stoltenberg.

A "hibrid hadviselés" lényege, hogy a nyílt katonai agressziónál burkoltabb eszközök széles kelléktárát alkalmazzák - a gazdasági zsarolást, a megtévesztő propagandát, a kibernetikai rendszerek elleni támadásokat, a célterületre beszivárgó saját erők álcázását, helyi önkéntesként való feltüntetését, az azonosító jelzést nem viselő "zöld emberkék" zavarkeltő tevékenységét, a helyi szimpatizánsok szélsőségesség felé terelését, katonai kiképzését.

Stoltenberg elmondta: Federica Mogherinivel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével megállapodott abban, hogy a NATO és az unió nem párhuzamos, hanem egymást kiegészítő stratégiát kíván kialakítani.

Mogherini a NATO-külügyminiszterek tanácskozásához kapcsolódó rendezvények egyikén hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az EU és a NATO között alakítsanak ki szoros együttműködést a földközi-tengeri embercsempész bandák elleni küzdelemben. A konkrét katonai elképzelésekről Mogherini nem kívánt részletesen szólni a nyilvánosság előtt. A jövő hétfőn azonban Brüsszelben együttes tanácskozást tartanak az EU-országok védelmi, illetve külügyminiszterei, és diplomáciai források szerint ott kézzelfogható döntések várhatóak. A fő cél - jelezték uniós források -, hogy megsemmisítsék a csempészbandák hajóit, mielőtt azokat használatba vennék. 

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Antalyában derűlátóan nyilatkozott arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban adhat felhatalmazást a földközi-tengeri embercsempészek elleni európai katonai fellépésre, és hogy az oroszok sem fogják megvétózni a határozattervezetet.