2024. május 10., péntek

Antalovics Péteré a Makói Medáliák díj

A Makói Medáliák díjat 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulóján alapította az önkormányzat. Mindig egy fiatal, kortárs költőt tüntetnek ki ezzel a címmel. A költészetnapi ünnepségen szombaton a vajdasági 22 esztendős Antalovics Péter vehette át az emlékplakettet Örökszoba című, első verseskötetéért.

– Vajdasági költőként felemelő érzés, hogy a határon túl is elismerik a munkámat – mondta a 22 esztendős fiatalember. A műben belső világát ábrázolja. Négy ciklusba rendezve harmincnégy verset talál az olvasó, ha fellapozza a könyvet.

A kötetben található versek egy része 2012-ben született. Tizenhét évesen jött el Péter számára egy olyan fordulat, mely az irodalom felé irányította a figyelmét. –Tanulmányaim során is egyre több segítséget és tanácsot kaptam, mely végül is arra ösztönzött, hogy hivatásként is a versírást, a költészetet válasszam – folytatta a jubileumi, vagyis a tizedik Makói Medáliát átvehető költő.

Péter egyik kedvenc versírója József Attila, akitől legszívesebben az Ódát olvassa. Közelinek érzi líráját, stílusát. Elmondása szerint nagyon közel áll hozzá a gondolkodásmódja, illetve az a nyelvezet, melyet használ. A fiatal vajdasági író elsősorban önmarcangoló, önbíráló témákat választ, ami József Attila jó néhány versében is fellelhető.

Antalovics Péter harmadéves az újvidéki egyetem magyar tanszékén. Északnyugat- Bácskában, ezen belül Zomboron született. Jelenleg a kétezres lélekszámú Kupuszina, magyarul Bácskertes faluban él. Az újvidéki Forum kiadó 2012-ben pályázatot írt ki 35 év alatti költők számára. Péter sikerrel járt, az ő kéziratát ítélték ugyanis a legjobbnak, s kiadták.