Csütörtök este mintegy ezer ember gyűlt össze Zentán a Tisza-parton, a zentai csata emlékművénél. A Tanyaszínház csapata évek óta ide várja a színházkedvelő közönséget, hogy előadja aktuális előadását.
Zenta
Újabb fázisához ért a „Helyi infrastruktúra és intézményi fejlesztés” (LIID) elnevezésű projekt, amelyben Zentán is több utca felújítását végzik el. A projektről Zenta község önkormányzatának illet...
A héten megkezdődtek Zentán, a városi parkban a járdafelújítási munkálatok. Elsőként a parkoló melletti szakaszt, a játszótértől a városháza irányába vezető részt térkövezik le azzal a macskakővel,...
Nem mindennapi módon erősíti a Zentai Kórház csapatát dr. Kulcsár Sarolta, az irodalomtudományból doktorált tanító, aki március óta önkéntes munkát végez az intézmény gyermekosztályán.
A Zentai Művésztelepet 1952-ben szervezték meg először Ács József festőművész kezdeményezésére. Az évről évre megrendezett esemény hamar a vajdasági magyar képzőművészeti élet legmeghatározóbb alkotóműhelyévé vált, az évtizedek során számos hazai és külföldi művész fordult meg rajta, és gazdagította azt alkotásaival.
Az idén szeptemberben 51 elsős diák kezdi meg középiskolai tanulmányait a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium három szakirányának egyikén – tudtuk meg Bakos Tímeától, az iskola igazgatójától.
– Mindhárom szakra legfeljebb 20 diákot vehetünk fel.

