2024. május 10., péntek

Az első világégés internetes lenyomata

A közelmúltban emlékeztek meg világszerte a Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és hitvese, Chotek Zsófia ellen, Szarajevóban elkövetett merényletről, amely a monarchia számára kiváló indokként szolgált Szerbia megtámadásához, s így egyfajta bevezetője volt az I. világháború kitörésének. Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az első világégés lényegében a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. A mintegy 17 millió áldozatot követelő küzdelem elején mindegyik résztvevő fél arra számított, hogy gyors offenzívával legyőzheti az ellenfeleit, s fél éven belül véget érhetnek a hadmozdulatok, azonban a háború négyéves mészárszékké terebélyesedett, amelynek a végén az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A háborút lezáró békerendszer igazságtalanságai, közöttük a szégyenteljes trianoni békediktátum a későbbiekben a II. világháború kitöréséhez vezetett.

No de, mindezt már számtalanszor halhattuk, s ezért eszünk ágában sincs az olvasókat ezzel traktálni, hanem munkatársunk arra volt kíváncsi, hogy a világhálón miképpen emlékeznek meg az Európa történelmének egy jelentős korszakát lezáró időszakról.

Elsőként a szerbiai oldalakon kezdtünk el keresgélni, s rövid böngészés után akaratlanul az az érzése támadt az embernek, hogy az internet eme szegletének a hálófonói nem erőltették meg túlzottan magukat. Egyedül a Nagy háború (Veliki rat) elnevezésű oldalt lehet megemlíteni. A www.velikirat.nb.rs címen elérhető oldalon a témával kapcsolatos, a szerbiai könyvtárakban, levéltárakban és katonai archívumokban fellelhető korabeli kiadványok, plakátok, térképek és fényképek digitális adatbázisában böngészhetünk, a háború legjelentősebb eseményeiről pedig egy idővonal segítségével tájékozódhatunk. Az Europeana projektum keretében született adatbázis szerb (latin és cirill írásmóddal) illetve angol nyelven úgyszintén kutatható.

Magyar nyelven már sokkal több oldal foglalkozik a világégéssel. Ezek közül szerény véleményem szerint a Nagy háború írásban és képben c. blog (www.nagyhaboru.blog.hu) az, amely talán legrészletesebben foglalkozik a tematikával. A blog indítói és szerkesztői a nagy háború szenvedélyes rajongói és kutatói, amely meg is látszik az itt található írások, bejegyzések minőségén. Az oldaluknak nem véletlenül adták az egykoron az Atheneum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság kiadásában megjelent kötetsorozatot idéző címet: döntően hosszabb-rövidebb írásműveket, s ezek mellett képi dokumentumokat tesznek közzé, s persze minden egyéb, a mai kor technikájával megjeleníthető infót, amelyek színesebbé tehetik az 1914–1918-as időszakról szóló ismereteket. Az oldalon többnyire magyar vonatkozású témák szerepelnek, beleértve a szégyenteljes trianoni békediktátum után határon túlra szakadt területekre vonatkozó történéseket és ezek szereplőit is.

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság oldalán (www.elsovilaghaboru.com) az Osztrák–Magyar Monarchia szempontjából legfontosabb dokumentumokat böngészhetjük át, de a vérzivataros évek eseményeit mikrotörténelmi perspektívából, vagyis a korabeli emberek szemszögéből is megközelítik, s számos idézet található az érintett évek napilapjaiból, folyóirataiból is, beleértve a szatirikus újságokat is. Ezenkívül amolyan korabeli Ki kicsoda? alapon az első világégés fő- és mellékszereplőinek az életútját is megismerhetjük.

Hasonló alapon működik a kidolgozása alapján az a modernnek nem igazán nevezhető, az I. világháború magyar hőseit felvonultató arcképcsarnok is, amellyel a világégés hősei előtt tisztelegnek a www.hungarianarmedforces.com/1vh címen elérhető honlap szerkesztői.

A honlapon részletes információt találhatunk a kitüntetettekről, ezenkívül a szerzői olyan részletekre is odafigyeltek, hogy korabeli katonai térkép, s a Google Maps segítségével is feltüntessék, hogy mely csatatéren is teljesítettek szolgálatot az albumban szereplő honvédek.

Az angol honlapok közül mindenekelőtt a fentiekben már megemlített Europeana gyűjtőoldalnak az első világháborút bemutató részét kell megemlíteni (www.europeana1914-1918.eu), amely a szerb honlaphoz hasonlóan úgyszintén számos világháborús dokumentumot, kiadványt, plakátot stb. tesz elérhetővé az utókor számára.

Az érdeklődők számára az előző honlaphoz képest lényegesen kevesebb illusztrációt, de sokkal több szöveges információt nyújt a firstworldwar.com (www.firstworldwar.com) oldal. Az adott címen

megismerkedhetünk a világégés jelentősebb csatáival, a háborúban résztvevő felek fegyvereivel, s a csatákban, illetve a felderítés során alkalmazott technológiákkal is, amelyek a későbbiekben teljes egészében megváltoztatták világunkat.