2024. május 10., péntek
USA–EU: ÚJRAINDÍTOTT KÖTŐDÉS

Távoli integetés helyett

Barack Obama már másodszor jött az idén az Óvilágba – és ezt nyilvánvalóan Putyin ukrajnai agressziójának köszönhetik azok, akik örömmel látják Washington újraközeledését Kelet-Európához. Lengyelország, a térség leghűségesebb transzatlanti szövetségese, egyre kimagaslóbb szerepet játszik: az elnök előtt Joe Biden alelnök, John Kerry külügyminiszter és Chuck Hagel védelmi miniszter is járt már az idén Varsóban. A térség többi fiatal demokráciájának vezetője is a lengyel fővárosba járult, hogy kezet foghasson Amerikával.

Obama nemcsak szónoklatokat hozott, hanem milliárd dolláros ígéretet is az „orosz front” megerősítésére. Így válik – ismét csak Putyinnak „hála” – prófétaivá az a nyílt levélbe foglalt kérelemlista, amit 22 kelet-közép-európai volt politikus intézett 2009 nyarán a hónapokkal azelőtt hivatalba lépett Obamához. Martonyi János, Lech Walesa, Václav Havel és társaik azért írtak neki, mert azt látták, hogy az új washingtoni kormányzat – biztonságban tudva az európai demokráciákat – egyre inkább Ázsia felé fordul, valamint újra akarja indítani a grúziai beavatkozás nyomán Moszkvával elhidegült kapcsolatokat.

A rövid levél húsz helyen említi Oroszországot, szinte kizárólag negatív kontextusban, sőt megállapítja, hogy „Oroszország revizionista hatalomként tért vissza a nemzetközi színtérre, és XIX. századi célokat igyekszik megvalósítani XXI. századi módszerekkel”. Az aláírók hat pontban javasolták a transzatlanti kapcsolatok erősítését, amelyek között szerepelt a NATO „reneszánsza”, az európai energiavásárlások ésszerűbb elosztása, de az azóta megvalósult vízumeltörlés is.

Az ukrán válság kirobbanásáig Obama nem sokat tett a kérések teljesítéséért, hiszen a világ számos más pontjára kellett figyelnie és Kelet-Európát „jó kezekben” látta, többnyire az Unión belül, vagy ahhoz közeledve. De Brüsszel sem nőtt fel a feladathoz, és tagállamainak védelme, illetve az uniós társadalmak integrációja helyett az euró-válságon túl apró-cseprő ügyekkel foglalkozott. Ezt maguknak a tagállamoknak a számlájára lehet írni, hiszen a kormány- és államfők tanácsa viszi a prímet – csak a hibákat szereti az általa irányított „eurokratákra” hárítani.

Egyik-másik érintett ország is sportot űzött a Nyugat-kritikából és a „keleti nyitást” emelte a „fejlődés” központi elemévé. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerencsére éppen a minap módosította ezt – kazah kollégájával tárgyalva – úgy, hogy Magyarország a „nyugati integrációban és a keleti nyitásban” látja jövőjét.

Oroszország korrekt partnerként való kezelése tisztességes erőfeszítés volt, amit az orosz fél nem viszonozott, hanem a szélcsendet saját „XIX. századi”, nacionalista és hegemonista céljaira használta ki. Ennek belátását követték a minimális szankciók, valamint Washington kiállása Ukrajna területi integritása és minden NATO-tag védelmének szent kötelezettsége mellett. Az amerikai elnök ugyanakkor kiemelte, hogy „elmúlt az az idő, amikor bármelyik nagyhatalom büntetlenül fenyegethetett kisebb országokat”.

Obama helyzete ebben az ügyben sem könnyű. Miközben a válságok békés kezelésére törekszik, hazai héja-ellenzéke minduntalan fegyverekhez nyúlna és gyengeséggel vádolja az elnököt, amiért diplomáciai úton igyekszik rendezni a viszályokat. Arra persze senkinek sincs válasza az amerikai jobboldalon, hogyan biztosították volna a Krím fegyveres védelmét anélkül, hogy sokkal súlyosabb helyzetet csiholjon egy NATO-akció.

Varsó után Obama Brüsszelbe is ellátogat, majd együtt ünnepli a normandiai partraszállás 70. évfordulóját a II. világháborús szövetségesekkel – beleértve magát Putyint is, akit ugyanakkor kizártak a G7 belgiumi üléseiről. Jó lenne, ha Obamához csatlakozva az Európai Unió minden egyes tagállama újra komolyan venné a közös külpolitikát és az ezredforduló táján még oly sokat hangoztatott transzatlanti szövetséget.