2024. május 10., péntek

Exteaárus kormányozza majd Indiát

A hindu nacionalista Narendra Modi és pártja diadalmaskodott a parlamenti választáson

Mindenütt ünneplő tömeg fogadta Narendra Modit a hétvégén Indiában, miután kiderült, hogy a politikus és pártja diadalmaskodott a parlamenti választáson, amelyen rekordok dőltek meg. Már az április elején kezdődött voksolás is egyedülálló volt: öt hétig tartott. A hivatalos eredmény szerint a hindu nacionalista Bharatija Dzsanata Párt (BJP) vezette választási szövetség fölényes, elsöprő győzelmet aratott a 2004 óta kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) fölött, amely szintén több kis párttal összefogva szállt harcba a voksokért.

Narendra Modi, az új kormányfő a Gangesz partján, a hinduk szent városában, Váránasziban (korábbi nevén Benáresz) megtartott ünnepségen (FotóBeta/AP)

Narendra Modi, az új kormányfő a Gangesz partján, a hinduk szent városában, Váránasziban (korábbi nevén Benáresz) megtartott ünnepségen (FotóBeta/AP)

A világ legnagyobb demokráciájának számító Indiában 814 millió szavazót tartanak nyilván. Közülük rekordszámban, 551 millióan voksoltak; így a részvételi arány 66,38 százalék volt.

Az ország 1947-es függetlenné válása óta soha nem tapasztalt súlyos vereséget szenvedett a Nehru-Gandhi-család vezette Kongresszus párt, melynek kulcsszerepe volt India önállóságának kivívásában. A párt eddigi parlamenti helyeinek csak a negyedét szerezte meg.

A legek és rekordok jellemezte választáson az autokratikus, erőskezű és karizmatikus Modi vezette ellenzéki BJP (egyedül is) abszolút többséget szerzett: az 543 parlamenti mandátumból 282 került pártja birtokába. Így még koalíciós partnert sem kell keresnie, akár szövetséges nélkül is kormányt alakíthat az 1,2 milliárd lakosú országban. Ilyenre 1984 óta nem volt példa Indiában: akkor a Kongresszus párti Rádzsiv Gandhi ért el ehhez hasonló sikert.

A földcsuszamlásszerű győzelem után India új kormányfője (május 21-étől) a piacpárti, hindu nacionalista és muszlimellenes Narendra Modi lesz. A 63 éves politikus fiatal korában még teát árult, később politikai aktivista lett, majd politológiából szerzett diplomát. Bő tíz éve Gudzsarát nyugat-indiai szövetségi állam vezetője; működése alatt felvirágzott a helyi gazdaság, de a politikai és üzleti élet szorosan összefonódott.

Modi a választási kampányban modernizációt, vállalkozásbarát környezetet, új beruházásokat, tízmillió új munkahelyet, közlekedési infrastruktúrafejlesztést, meg adó- és munkaerő-piaci reformokat ígért. Kilátásba helyezte a fokozatos piacnyitást is a külföldi befektetők előtt.

Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságának leendő miniszterelnöke ezenkívül átlátható és hatékony államot sürget. Ez kedvező fogadtatásra talált a választók között, akik már megelégelték, hogy a Kongresszus párt kormányzása alatt elharapózott a korrupció, a gazdaság növekedése évi öt százalék alá esett, miközben elszabadult az infláció, a szegényeket támogató programok pedig kisiklottak. Modi a győzelem után azt ígérte, hogy „Indiára szebb napok várnak”.