Pompásan buszozunk!

Tápai Renáta

2014. február 20., 16:09

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Végiglavíroztam az egyetemi éveimet a vonatok, sínbuszok, autóbuszok és beszervezett autók között. Az Újvidék és Bácsgyulafalva közötti mintegy 100 kilométert 5-6 óra alatt tettem meg. Délután kettő után felszálltam a vonatra az újvidéki vasútállomáson és este 8 körül szálltam ki az autóból otthon, Bácsgyulafalván. E két jármű között volt egy sínbusz is, ugyanis nem létezik direkt vonatjárat Újvidék és Kerény között, így Újvidékről Verbászig vonattal jöttem, ott átszálltam a sínbuszra, ami vagy úgy zajlott, hogy a vonatról lesietve rohannom kellett a másik vágányon már ott várakozó sínbuszra, vagy úgy, hogy órákat vártam a menetrend szerinti következő sínbuszra, mert az Újvidékről jövő vonat annyit késett, hogy Verbászon a sínbusz már nem várta be. Ez a várakozás télen 4 óra hosszát is jelentett a teljesen hideg váróteremben. És hogy jön a képbe Kerény? Nos, mivel Bácsgyulafalvára egyáltalán nincs vonatjárat, így a falunkkal szomszédos Kerényre futottam – vagy inkább döcögtem be – a sínbusszal, s autónk nem lévén, vagy innen autóbuszoztam haza, vagy legtöbbször a szüleim kerítettek valakit, aki átjött értem a szomszéd faluba a sínbuszállomásra. Busszal sem jártam volna jobban, ami az összeköttetést illeti, nem beszélve arról, hogy a buszjegy sokszorosa volt akkor az egyetemi hallgatóként kedvezményes áron kapott vonatjegynek. Akkor még nem volt Facebook sem, ahol pillanatok alatt lehet az igényeket és az ajánlatokat közzé tenni, és jó eséllyel lehet találni fuvarost.

(Fotó: Molnár Edvárd)

És ez nem valami 50-es évekbeli történet. Mindez 2002 és 2006 között zajlott, és zajlik ma is így a közlekedés ezen az útvonalon. Hogy a sokszor pórul járt, órákat várakozó vagy teljes árú, kifizetett vonatjeggyel a vécéfülkébe szorult, egymás lábát taposó, nyomorogva utazók miért nem szerveztek tüntetést sosem? Miért nem írtunk akár minden héten kérvényeket a helyzet megváltoztatásáért a vonatos-sínbuszos-autóbuszos kálváriát élő utastársakkal? Miért nem fenyegetőztünk? Mert tudtuk, hogy úgysem lett volna értelme, másrészt meg kiszolgáltatottan álltunk a peronon 100 kilométerre az otthonunktól és örültünk, hogy valahogy mégis hazajutunk.

A húgom már jobban járt, mert a szülői összefogásnak köszönhetően megbeszélés szerinti rendszerben a szülők egymást váltva a volán mögött vitték hétfőn és hozták haza pénteken a középiskolás gyerekeket Szabadkáról. Merthogy onnan autóbusszal vagy vonattal hazajutni a nyugat-bácskai településre megint csak valódi kalandtúra.

Hogy a Szegeden tanuló középiskolások, egyetemisták vagy a Szegedre gyakorta utazók is gazdagodjanak esetleg hasonló „élményekkel”, arról gondoskodott a Tisza Volán Zrt., amikor megszüntette a vajdasági járatait, a Szabadkára, Zentára és Óbecsére indított buszjáratokat. Egy hétig lázadozhattunk, hogy miért hozták meg ezt a döntést, és az érintettek kezdhettek érdeklődni, hogy másik autóbusz mikor van. Kezdhettek mérlegelni, hogy mennyire kell korán indulni, mikor kell kirohanni az iskolából, hogy időben a pályaudvarra érjen az ember, a hallgatóknak mennyivel előbb kell elkérni magukat az egyetemi előadásról, hogy ne ragadjanak a Tisza-parti városban. És kinek szólhatnak, ha mégis így történik. Vizionálhatták, hogy hogyan kellene majd ezután akár hétről hétre fuvart szerezni, ismerősökkel összefogva megszervezni az utazást, szülőket bevonni a hazajutási akciókba... És mi van azokkal a középiskolásokkal, egyetemistákkal, akiknek saját autójuk nincs (mégis hány középiskolásnak, egyetemistának van?), a szülők nem tudják hozni-vinni őket, és mivel tanítási órákhoz vannak kötve, így a behatárolt idő miatt a közösségi oldalakon szervezett autós fuvarok időpontjai sem mindig megfelelőek nekik?

Aztán Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő sikeres lobbizása után hirtelen mégiscsak helyreállt a rend. Péntektől újraindultak a vajdasági járatok. De talán csak egy ideig. Mert ugyan mi a garancia arra, hogy egy tollvonással nem szüntetik meg egyszer csak újra azokat? És akkor nem szembesülünk-e megint azzal, hogy a határ túloldalára átruccanni nem is olyan egyszerű? A határon való átkelés már eleve megnehezítheti az utazást, hiszen az alig egyórás utat nem mindig sikerül ennyi idő alatt megtenni, de hogy ezt a néhány kilométert ne lehessen egyszerűen buszra fel-buszra-le módszerrel megoldani, az elkeserítő. Mi itt – az oly előszeretettel hangoztatott frázis szerint – Európa-kapujában ilyen – hogy Garaczi László szavaival éljek – pompásan buszozunk!


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége