Balekok, robotok, próféták

Sinkovits Péter

2013. december 30., 20:06

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Ha egy selmeci magyar diákot a tanára arra kéri, mondja el a legfontosabb tudnivalókat a városról, akkor az bizonyára azonnal sorolja, hogy Selmecbánya (szlovákul Banská Štiavnica) az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa volt, a környékén ezüst- és aranylelőhelyekkel, s ahová a tatárjárást követően bajor és szász bányászokat telepítettek. Itt alkalmaztak először puskaport a bányászatban (1627-ben), valamint itt jött létre a világ első bányászati akadémiája, melynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt. Az már csak ráadás, ha a diák azt is tudja, hogy a városlakók viselt dolgait Mikszáth Kálmán örökítette meg, Csontváry egyik képe is itt készült, a város szülötte Bulla Elma színésznő és Kosáry Domokos történész. És egykoron itt diákoskodott Petőfi Sándor meg Ipolyi Arnold. De milyen volt a régi időkben a diákélet errefelé? S mi célja volt az úgynevezett balekvizsgának? Mai szemmel nézve persze mulatságosnak tűnik, hogy a klienst azonnal eltávolították, ha a vizsgáztató terem küszöbét nem bal lábbal lépte át. Felkészülésre azonban volt ideje, s ehhez az idősebb hallgatók (mentorok) nyújtottak segítséget: bemutatták a legfontosabb selmeci hagyományokat, a diákélet kötelező viselkedési szabályait, ugyanakkor kipuhatolták, mihez ért, mihez van kedve és készsége. A vizsgán pedig nem a jelölt tárgyi tudását mérték, hanem a helyes viselkedést, a rátermettséget és a jó fellépést. És persze fejből kellett tudni a balek tízparancsolatot. A jelölt csak sikeres vizsga nyomán iratkozhatott be a főiskolára, a balek nevet pedig aztán mindössze egy évig kellett viselnie.

Ez volt tehát a kiválasztás – némileg humorral átszőtt és enyhített – módja, melynek lényege alig különbözik a Szilícium-völgyben működő Singularity University módszerétől. Az amerikai tanintézmény egyébként a gyorsan fejlődő tudományokra összpontosít (számítástechnika, robotika, mesterséges intelligencia, klímaváltozás stb.), példaként felhozva, hogy azt a bizonyos munkát, amelyet három évvel ezelőtt tízezer dolláros robotkarral végeztettek el, az ma egy harmincöt dolláros eszközre is rábízható. Az egyetem vezetői – a jövőre koncentrálva – úgy vélik, szerte a világon hiányoznak az olyan személyek, akik tudják, merre halad a technológia, ezért a vezetők új generációját akarják kinevelni. S ami az esetünkben fontos: a legkiválóbb tanárok a legjobb diákokat választják ki a sok ezer jelentkező közül. S nem a leggazdagabbakat veszik fel.

A világ pedig gyorsan változik, az előrejelzések szerint például 2050-re az emberiség 70 százaléka városi környezetben él majd (a jelenlegi 50 százalékkal szemben), a nélkülözhetetlen eszköz pedig a miniszámítógépként működő okostelefon lesz. A futurológusok szerint létrejönnek majd az úgynevezett okosvárosok, s ebben nem is kételkedünk. Incselkedő kérdésünk pusztán arra szorítkozik, hogy prófétákra szükség lesz-e még ebben az „okosvilágban”, merthogy a jövőbe látni – akár évezredekkel előbbre is – eleddig csak ők voltak képesek.

Eggyel magam is találkoztam, motorkerékpáron érkezett egy nyári délután Erdélyből Szabadkára, inkább hippinek tűnt a hatvanas évekből. Még leginkább a szentendrei kovácsmester barátomra hasonlított, aki nem állt ugyan szorosabb kapcsolatban az égiekkel (vagy ezt ügyesen titkolta), de csodás rózsákká formálta az izzó vasat, közben franciául szavalta saját verseit. Mostani friss próféta-ismerősön szövege azonban oly rokonszenves, s annyira mélyről érkező, hogy egy pillanatig sem kételkedem, valóban a felsőbb régiók kiválóságaival és angyalaival beszélgethet időnként, ami – valljuk be – mégsem mindennapi dolog. Sugallatairól számolt be a társaságnak, majd később széndarabkákból ösvényt készített az udvar pompázó virágágyásai között, esteledvén már ott tündökölt a csillogó parázs, s azon – az ő útmutatásai alapján – bárki sértetlenül átsétálhatott.

Egy hetilapban bukkanok rá, hogy Fejtő Ferenc is próféta szeretett volna lenni. Gyermekkori álma volt ez – teszi meg vallomásként a vele készített utolsó interjúban az akkor 99 éves történész, kritikus és publicista, mondván, hogy szerette előre látni az eseményeket. Nos, elégedetten summázhatja, sok minden bevált abból, amit korábban megjósolt: háborút, békét, forradalmakat és ellenforradalmakat, nagy eseményeket. Ugyanakkor nem fogadta el a mártírság gondolatát (ezt fogalmazta meg többek között az Érzelmes utazás c. regényében), azaz, hogy életét áldozza fel egy eszméért. Még akkor sem, ha hitt benne. A nyomatékos gondolatot egy mondattal toldja meg: „Mert szeretek élni!”. Talán megfontolandó eligazításként is veendő...


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége