2024. március 29., péntek

Minek falun a helyi közösség tanácsa?

A költői kérdést a közelmúltban párttá alakult Szerbia Egyesült Régiói zombori városi bizottsága vetette föl, ugyanis értékelése szerint a városi hatalom se nem figyel a falvak problémáira, se nem törődik megoldásukkal.

Monostorszegen például már négy éve követelik a polgárok a Šmaguc híd rekonstrukcióját. Itt a helyi közösség tanácsa nem tesz semmit az illegális szemétlerakás és szemétégetés ellen, tétlen az emésztőgödrök ürítése terén. A SZER városi bizottsága szerint nagy a hűhó a környezetvédelem és a természetvédelmi rezervátum körül, miközben századokkal ezelőtti problémák állnak megoldatlanul.

Béregen hiába tervezte meg a helyi közösség a település utcáinak aszfaltozását, a város nem támogatta ezt a projektumot, noha Béreg az egyetlen olyan, Zombor Város területéhez tartozó falu, amely utcáinak a fele aszfaltozatlan.

Kerényen eredménytelenül követelték lakossági fórumon a települést már régtől fenyegető csatorna iszapmentesítését, nem került rá sor.

„Minek hát tanács a falusi helyi közösségek élére, ha szavuk nem kerül meghallgatásra, határozataik megvalósításra?” – teszik fel a kérdést a SZER városi bizottságában, ahol azt is szóvá tették, hogy a városvezetőség a pártok közti üzletelés során három új kommunális közvállalatot hozott létre, anélkül, hogy elemezte volna ennek ügyviteli és gazdasági vetületét, vagy megkérdezték volna a szolgáltatások igénylőit, akik azt se tudják, miért mennyit kell majd fizetniük értük.