2024. április 16., kedd

Leginkább a hőséggel küzdöttek

A tartalék tesztekkel szerdán lezajlott a záróvizsga matematikából – Az előzetes eredmények szerint a diákok országos szinten rosszabbul teljesítettek az anyanyelvi tesztelésen, mint a taval

Az feladatok kiszivárgása miatti egy napi halasztás után szerdán írtak matematikából tesztet a nyolcadikosok. Az oktatási miniszter nem húzott tesztkombináció sorszámot, hanem a tartalék tesztet használták. Mivel a záróvizsga nem 10, hanem 12 órakor kezdődött, az iskolákban elmondták nekünk, a diákok leginkább a meleggel küzdöttek. Beretka Ferenc, a péterrévei Samu Mihály Általános Iskola igazgatójával a tesztelést követő percekben beszéltünk, s mint megtudtuk, a gyerekek szerint elég nehéz volt a teszt, nehezebb volt, mint az anyanyelvi, s ez abból is látszott, hogy a diákok tegnap jóval hosszabb ideig dolgoztak a feladatokon, mint az anyanyelvi feladatokon. Attól, hogy 75 százalékban ismeretlen feladatokat kaptak, vagyis olyanokat, amelyek nem szerepelnek a feladatgyűjteményben, nem igazán tartottak, hiszen a próbatesztelésen is kiderült számukra, hogy ezek zömében logikai feladatok. Ami most nagyon megnehezítette a záróvizsgázók helyzetét, az a nagy meleg volt, hiszen a diákoknak éppen a legnagyobb hőségben kellett megmérettetniük, ráadásul Péterrévén a tesztelésnek helyet adó tornaterem déli fekvésű. A diákoknak sok ivóvizet biztosítottak, de így is megtörtént, hogy a 73 záróvizsgázó diák egyike rosszul lett. Péterrévén 18 szerb és 55 magyar diák záróvizsgázott.

Juhász Etuska, a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskola igazgatónője arról számolt be, hogy a tanulók között megoszlott a vélemény arról, hogy nehéz vagy nem túl nehéz volt-e a teszt. Volt néhány olyan diák, aki már 45 perc után végzett, köztük olyanok is, akik matematikai irányultságú gimnáziumba iratkoznak, így – mint mondták – nekik a feladatok nem voltak nehezek. De itt is sokan dolgoztak az utolsó percekig és a tornateremben záróvizsgázók itt is küzdöttek a hőséggel. Az igazgatónő úgy látta, hogy diákokat megviselte a meleg és a záróvizsga körül kialakult helyzet, ám ennek ellenére is kulturáltan, fegyelmezetten viselkedtek. A Jovan Mikić Általános Iskolában idén 80 diák záróvizsgázott, 16 magyar és 64 szerb tanuló.

Az előzetes eredmények szerint a diákok országos szinten rosszabbul teljesítettek az anyanyelvi tesztelésen, mint a tavalyi záróvizsgázók. Míg tavaly a megszerzett pontok átlaga országos szinten 13,27 volt, addig az idei előzetes eredmények szerint ez csak 12,2 pont.

Ahogy arról beszámoltunk, a matematika tesztfeladatok kiszivárgása miatt a Demokrata Párt, az Új Párt és a Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezet is kéri Žarko Obradović távozását. Az oktatási miniszter kijelentette: akkor fog lemondani a posztjáról, ha megállapítják a tényeket és bebizonyosodik a felelőssége, és hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek kötelessége kideríteni, hogy a történtekért kik a felelősök, valamint, ha kiderül, hogy a minisztériumból bárkinek is köze van a kiszivárogtatáshoz, azt azonnal elbocsátják. Obradović meggyőződése, hogy politikai okok miatt kérik a távozását.

Mindeközben olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az anyanyelvi tesztekkel kapcsolatban is csalás történt és a matematika tartaléktesztek is kiszivárogtak, de Obradović elmondta, hogy a híresztelésekkel ellentétben, az anyanyelvi tesztekkel nem adódott semmi gond, ahogyan az sem igaz, hogy a matematika tartaléktesztek kiszivárogtak.