2024. május 9., csütörtök

Agyonvertek egy fiút Óbecsén

Brutális gyilkosság történt szombaton éjjel Óbecsén. Az áldozatra éjfél után egy óra körül találtak rá a vasútállomással szemben lévő buszmegálló mellett, arccal egy pocsolyában. Nem hivatalos értesülések szerint az egyik közeli kávéházból hazafelé tartó 17 éves Bilicki Ervint több személy súlyosan bántalmazta, arcát szinte a felismerhetetlenségig összeverték, elvették igazolványát, majd sorsára hagyták a félholtra vert fiút.

Mivel az óbecsei rendőrség nem nyilatkozhat semmilyen ügyben, az újvidéki rendőrség illetékes szóvivője pedig vasárnap elérhetetlen volt, Knézi Péternél, a községi képviselő-testület elnökénél érdeklődtünk, aki elmondta: a fiút, akinek az édesanyja a városházán dolgozik takarítónőként, egy lány találta meg, és az áldozatot egy tompa tárggyal verték agyon, de ennél többet még neki sem mondhattak a helyi rendőrök.

Siniša Šijačićtól, az egészségház igazgatójától megtudtuk, hogy a mentőket szombaton éjjel negyed kettőkor riasztották, akik a helyszínen megpróbálták újraéleszteni az áldozatot, de nem jártak sikerrel. A holttestet Újvidékre szállították boncolásra.

Az áldozat édesapját, Lakatos Istvánt rokonok, barátok, szomszédok gyűrűjében találtuk meg otthonában. Elmondása szerint miután a fia az éjszaka nem jött haza, felhívta a rendőrséget, majd amikor behívták, egy fénykép alapján azonosította a gyermekét.

Az arca teljesen szét volt zúzva, de megismertem rögtön – mondta a megrendült édesapa. - Két évvel ezelőtt is egy klub előtt megverték, akkor agyrázkódást kapott és súlyos sérülésekkel került kórházba. Akkor voltak tanúk, megvoltak a tettesek, mégsem tartóztatták le őket. A barátnője szerint most egy illető kötözködött velük a kávéházban, de ők otthagyták. Nem lenne szabad kiskorúakat kiszolgálni alkohollal! – tette hozzá.

Az édesapa elmondása szerint a rendőrségen folynak a kihallgatások. Ottjártunkkor olyan hírek is szárnyra kaptak a család körében, miszerint a gyilkosság elkövetői péterrévei, 30-40 év körüli férfiak voltak, akik az áldozat korábbi barátnője miatt vettek ilyen bestiális módon elégtételt a fiún, aki júniusban töltötte volna be a 18. életévét.