A TUAREG-SZÍVATÁS
1087 óta Timbuktuban június 17-e a tuareg-szívatás napja. Ilyenkor a szonga törzsbe tartozó legények a köztudottan hithű muzulmán férfiak párnája alá hímes tojást helyeznek. A dühös, tojástól ragacsos hajú daliás tuareg harcosok ilyenkor vaktában a szongák közé lőnek. Amennyiben a tojást elrejtő ifjonc túléli a golyózáport, egy éven keresztül ő lesz a TuarEgg-király.
AZ AMZÁS
A korabeli hagyományok szerint a lányok, asszonyok egy nappal korábban határozottan tunkolták a snaffot, majd kitették száradni. Másnap szuflával elegyítették és így készült el a finom amzás, amelyet a bőr felszínére kentek. Az elsődlegesen elkészített amzás azonban a fogakra veszélyes volt, ugyanis azokkal érintkezve savas reakció indult be, éppen ezért egyes dél-bánáti falvakban hajnalban ébresztett aludttejet kevertek hozzá, ugyanis az remekül szolgált mint fogamzás-gátló.
A KÓBÁSZOLÁS
A Kárpát-medencében élő keletről elvándorolt törzseknél évszázadok óta ezen a napon ünneplik a kóbászolást. A férfinép akkor riad fel, amikor még mallik a pitty, ijedtében bevesz néhány féldecit, utána terepszínű trénerkét húz magára, arcát bekeni fekete cipőboxszal és rajtaütésszerűen megtámadja a disznóólat. A böllérnek nevezett őrmester a pogány idők és az inkvizíció korának legkegyetlenebb és leghírhedtebb kínzási módjait alkalmazza az áldozatul esett állaton, így levezetve a munkahelyen és otthon az év során rárakodott frusztrációt. Tudományos tény, hogy a sorozatgyilkosok nem jártak disznótorba. Az anyakoca ezek után egy rövid siratóéneket ad elő, ami a mi nyelvünkön nagyjából annyit tesz, „édes fijam montam mennyé egyetemre, most így jártá, röff-röff-röff”.
Addigra már az asszonynép is összesereglik, miközben ők megbeszélik, hogy mi történt már megint a Lucecitával meg a Carlos Alberto Munyozzal, (a szemét kurafi megint megcsalta a szegény kis cselédlányt), addig a férfiak máglyára vetik a bűnös lényt, jól megpörkölik, felkoncolják, majd bizonyos ősi rítusok hívó hangjának engedelmeskedve szakrális körülmények között a kivágott sertéshúst ledarálják, majd az állat addigra kitisztított belébe visszatöltik. A sertés valláskultúra ezt átlényegülésnek nevezi. Utána hajnalig tart a nagy télidő előtti tisztítókúra, vagyis az összeverődött népek felváltva isznak meg hánynak.
