Jelenleg öten vezetjük a Pannon Rádió Reggeli műsorát, név szerint Bajtai Kornél, Kovács Nemes Andor, Brasnyó Zoltán, Csernik Árpád és jómagam, Zvekán Péter. Magával a műsorral nincs bajunk. A korai keléssel viszont annál több.
Először is tisztázzuk, hogy a korán kelés nem embernek lett kitalálva. A szervezet nem tudja megszokni, így minden reggel egy külön kihívás. Már csak azért is, mert ilyenkor az agyunk nagyon nehezen éri el az emígy is alig működő kapacitásának száz százalékát. No de, hogy ne komplikáljam túl, agyunk egyszerűen nehezen bootol reggelente. Ebből aztán elég logikátlan dolgok szoktak kisülni.
A tél egyik csodálatos ajándéka a reggeli órákban a bejegesedett szélvédő. Nos, normál esetben az ember lekaparja és elindul a dolgára. De reggel 5-kor ez másképpen működik. Egyik nap már behelyeztem a slusszkulcsot a megfelelő helyre, majd el is fordítottam azt, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem látok semmit. Miután meggyőződtem arról, hogy nem vesztettem el a szemem világát, rájöttem, hogy le kellene kaparni a jeget a szélvédőről. Azt a megoldást választottam, hogy lekapartam 10 négyzetcentiméternyi jeget, pont annyit, amennyit elértem bentről. Ezek után elindultam a Pannon RTV székházába, de körülbelül a harmadik utcában le kellett állnom, mert rájöttem, egyszerűen találomra szelem az utcákat, ami enyhén szólva veszélyes. No, nem rám, mert az emberi test képes magától regenerálódni, ha szükséges, de az autón csak a mester tud segíteni, az meg órabérre működik. Így ki kellett szállnom, és eltávolítani a megjegesedett vízréteget a kül- és belteret elválasztó átlátszó anyagról (üvegről). Ezt természetesen nem ilyen komplikáltan és lustán kell csinálni, de reggel ne keressünk értelemet a tetteinkben.
A másik izgalmas reggeli történet maga az ébresztőórára való ébredés. A szundit már megszoktuk. Be kell állítani azt a fránya ébresztőt, hogy miután lenyomtuk, 5 percre rá ismét belekezdjen a szörnyű, agycsavargató hangok leadásába. Van ennek azonban egy továbbfejlesztett verziója, amit Bajtai kolléga fejlesztett tökélyre. Ez a: „nem kell szundi, visszaalszok én egy 5 percre, majd magamtól felébredek című történet”. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az ember ránéz az órára 5:10-kor, lehunyja a szemét egy pillanatra, közben észrevétlenül meghajlítja az időgörbét, s mire kinyitja a szemét, már 5:50-et mutat az a fránya időmérő eszköz. Akkor aztán lehet rallyzni, hogy időben, műsorkezdésre beérjen az ember.
Ezek után már csak fokozza az örömöket az, hogy beérve felforraljuk a vizet, közben kibontjuk a tasakos kávénkat, majd reflexszerűen a zacsi tartalmát beleszórjuk a szemetesbe, a zacsit pedig egy határozott mozdulattal belevágjuk a csészénkbe. Tudom hihetetlen, de igaz. Ezt rendszeresen elkövetjük.
A reggeli események közül viszont a kedvencem a biciklis Csernik jelenség. Ő, ugyanis ha törik, ha szakad, az esetek 90 százalékában biciklivel tekeri le a közel 11 km-es távot a stúdióig, mert szerinte a mozgás, az kell. Ez nem is vitás, de farkasordító hidegben is? Esküszöm, a saját szememmel láttam, ahogy egyszer letörik egy jégcsap az orráról. Az egyik legérdekesebb esemény azonban nem télen, hanem egyik tavasszal történt. Én már beértem és kortyolgattam a finom kávémat, amikor a telefonom vibrálni és villogni kezdett. A felirat: Csernik cimbi. Felveszem. A következőt hallom: „Kilyukadt ez a rohadt biciklikerék, gyere értem kérlek, itt vagyok az egykori Rodićnál, gyere értem kérlek”. Természetesen abban a pillanatban Kithez hasonlóan én is turbo boostra kapcsoltam, majd elmentem a megbeszélt találkozóra. Ezzel nem is volt gond, de nem látom sehol az én kollégámat. Egyszer csak egy szörnyen rémisztő bokormozgásra lettem figyelmes mellettem. Esküszöm azt hittem, hogy támadnak a palicsi velociraptorok, de nem. Az én cimbim botorkált elő a bokrok közül. Először azt hittem, hogy elbújt a hajnali bubusok elől, de elmagyarázta nekem, hogy taktikai okokból a sűrű növényzet mélyére rejtette kedvenc kétkerekűjét. Ezek után viszarallyztunk a stúdióba, és csodával határos módon 6:00-kor elindult a műsor.
Pár gondolatban, ilyenek a mi „Reggeli” keléseink.
De megéri :)
