Mindannyian sokáig illatozó, friss, az ünnepet tűhullás nélkül túlélő fenyőfát szeretnénk. Nincs azonban annál nagyobb bosszúság, ha a kiválasztott fánk már díszítése során is leveleit hullatja, karácsony másnapjára pedig száradni kezd, vagy teljesen elszórja tűleveleit. A fenyőfa vásárlása, tárolása, gondozása során nem árt odafigyelni néhány alapvető dologra.
A legelterjedtebb karácsonyfa ma is a lucfenyő, kedvező ára miatt. Tűleveleit egy jól fűtött lakásban azonban igen hamar elhullatja. A feketefenyő kevésbé elterjedt, pedig leveleit intenzív fűtés mellett is csak később kezdi veszteni. Sokak számára mégis visszatetsző, hogy tűlevelei jóval gyérebbek. A normann fenyő általában jóval drágább, leveleit viszont elszáradva sem hullatja le. Közepes árkategóriában választhatjuk az ezüstfenyőt, amely rendkívül szúrós ágai miatt nehezen díszíthető, de cserébe tartósan megőrzi tűleveleit.
Győződjünk meg arról, hogy kivágása után megfelelően bántak a fával! Üde zöld színe azt sejteti, hogy törzsében, ágaiban egyelőre elegendő nedvesség van. Ha kezünket végighúzva az ágakon tűlevelek maradnak markunkban, vagy a fenyő tönkjét földhöz ütögetve hullanak a tűk: a fa már száradt, ne vegyük meg! A kiszáradás másik jele, ha a behajlított fenyőtűk görbék maradnak, ahelyett hogy kiegyenesednének.
Piacon, standokon soha ne vegyünk gyökeres fát! Csak faiskolákban vagy kertészeteknél garantált, hogy a fenyő az eladás pillanatáig szakszerű kezelést kapott. A földlabda átlagosan legalább húszkilós legyen! A csupasz gyökérzet alkalmatlanná teszi a fát a túlélésre. A fa megmozgatásával győződhetünk meg arról, hogy jól behálózta-e a gyökér a földlabdát. Ha mozog, nem szabad megvenni. Kiderülhet ilyenkor, hogy egyáltalán nincs is gyökér, hanem vágott fát tettek egy földlabdába. Minél fiatalabb a gyökeres fa (két méter alatt), és minél kevesebb időt tölt a lakásban (tíz napnál kevesebbet), annál nagyobb esélye van a túlélésre. Rögtön egy nyirkos földdel teli nagyobb tárolóba kell átültetni. Hőforrásoktól távol állítsuk fel, néha permetezzük meg vízzel, esetleg jégkockákat is tehetünk a földjére. Ha napokkal korábban vettük meg a fenyőt, érdemes szentestéig a kertben, erkélyen vagy más hűvös helyen tárolni, de semmiképpen ne borítás nélkül! Frissességét jobban megőrizhetjük, ha közvetlenül nedves újságpapírral, majd nejlonnal fedjük be, hogy ne száradjon ki. A papír miatt nem fog befülledni a fa. Felállítás után jobban árasztja illatát, ha vízzel permetezzük a lombot.
Fontos tudnivalók még:
