A fenti szlogennel aligha lehetne a boltokba csalogatni a vásárlókat, pedig nyugodtan ki lehetne írni ezt a mondatot is az üzletek falára. Az elmúlt években ugyanis több termék is rejtélyes „ zsugorodáson ” ment keresztül, miközben az áruk egy parával sem csökkent. A korábban 500 grammos tejfölös pohárból „ elpárolgott” 50 gramm, 1 kiló liszt helyett 90 dekásat is árusítanak, a 100 grammos csokiból 85 grammnyi lett. Persze van példa növekedésre is, igaz, nem pozitív példáról van szó.
A WC-papír kartongurigájának átmérőjemegnőtt ugyan, csakhogy emiatt kevesebb lappal borítják, mert a tekercs átmérője nem nőtt.
A furcsa változásokról szóló, a fentiekhez hasonló példákat hosszasan sorolhatnánk. Amikor ezek szóba kerülnek, valószínűleg mindenki arra gyanakszik, hogy a gyártók vagy a kereskedőkátveréséről van szó. A tartalom csökkenésével ugyanis a legtöbb esetben nem járt együtt az árak csökkenése, vagyis kevesebbet kapunk ugyanannyi pénzért.
De miért teszik ezt a gyártók? És ha csalnak, miért nem lép fel ellenük valamelyik hatóság? – kérdezik értetlenkedve a fogyasztók, akik nem is sejtik: a burkolt áremelésnek nevezett jelenség kialakulását részben saját maguk idézték elő. Egy biztos: nem a mostanság oly sokat emlegetett válság zsugorította össze a különböző termékeket. A néhány éve tapasztalható gazdasági nehézségek csak felgyorsították a mindenki számára káros folyamatot.
Ha romlik a minőség, vagy ha „összemegy” egy termék, az tragikus a gyártó számára, hiszen ezzel a módszerrel is csak annyit nyer, hogy esetleg talpon tud maradni, és meg tudja tartani munkatársait a sanyarú piaci körülmények ellenére is. Van, amikor a fogyasztói magatartás miatt megy össze kissé a termék. Az emberek döntő többsége pontosan tudja, mennyit hajlandó fizetni, mondjuk, egy joghurtért. Ha a költségek növekedése miatt a termék e főlé a lélektani szint fölé emelkedik, akkor egyszerűen nem veszi meg az árut. Mivel a kereskedők piaci ereje miatt a költségek növekedését nehéz érvényesíteni az árakban, a gyártók kényszerből rontják a termék minőségét vagy csökkentik a kiszerelés méretét. Ez persze nem jó az élelmiszeriparnak, mert az eladott mennyiség, így a bevétel is csökken, miközben az egy egységre jutó költség növekszik.
A beszállítók szerint a kereskedőktehetőkfelelőssé a burkolt drágításokért. A boltokban azonban ezt nem egészen így látják. Való igaz, hogy a kereskedelem rákényszerül árai kordában tartására, mert a vásárlók nem térnek be az üzletbe, ha ott túlságosan drága termékeket lehet kapni. Nem jó döntés áralku helyett rontani a minőségen vagy éppen titokban kevesebbet csomagolni, mert az visszaüthet a beszállító forgalmára. Ezért a gyártók a legtöbbször azt a módszert alkalmazzák, hogy a kiszerelést csökkentik, hátha nem figyel a vevő.
Ha a gyártó az adott termékek csomagolásán minden előírt információt feltüntet, az adatok pedig megfelelnek a valóságnak, akkor jogszerűen jár el. Persze ettől a fogyasztó még érezheti becsapva magát. Furcsa, de a vásárlók mintha elfogadnák ezt a helyzetet. Erre utal, hogy a fogyasztók nem tettek tömegesen bejelentést az „összement” termékek miatt.
A különböző napi cikkek „zsugorodása” elsősorbanazzal magyarázható, hogy a fogyasztóknak nincs pénzük. Ezért aztán kétszer is meggondolják, azt a keveset hol költik el. Mivel a legtöbb árut a multinacionális kiskereskedelmi láncok bevásárlóközpontjaiban kapják a pénzükért, elsősorban oda járnak bevásárolni. Az átlagfogyasztó nem is tudja, hogy ezzel a lépésével valójában öngólt lő. Ha ugyanis számára a legfontosabb egy termék ára, akkor a kereskedő, aki ki akarja szolgálni őt, és szeretne hasznot is termelni, szintén alacsony áron hajlandó átvenni a beszállító portékáját. A beszállító aztán nem sokat tehet: vagy az alapanyagtermelő árait nyomja le, vagy olyan terméket kezd el gyártani, amit megéri eladni a boltosnak az általa elvárt alacsony áron is. Utóbbi esetben rontja a minőséget vagy csökkenti a mennyiséget.
De mit tehet az a fogyasztó, aki becsapva érzi magát a gyártók eme trükkjei miatt? A fogyasztóvédők szerint nem szabad rutinból vásárolni. Inkább háromszor nézzük meg, pontosan mi az, ami a bevásárlókosárba kerül. Ne csak a gyártót, a szavatossági időt, az árat, de azt is, hogy a csomagolásban mennyi a termék! A legjobb megoldás, ha vásárláskor a polcokon kötelezően feltüntetett egységárat is megnézzük, mert akkor kiderül, mit kifizetedő megvenni, és mit nem. Egy biztos: nagyon oda kell figyelnünk, mert a méretbeli változások szabad szemmel alig láthatóak, a gyártók pedig gyakran még csomagolási trükkökkel is igyekeznek leplezni mindezt. Elvékonyítják a joghurtospohár alját, egy nagy matricával eltakarják a felvágottas tálca jelentős részét. A burkolt áremelést leleplező egységárakat pedig a legtöbb helyen nagyon apró betűkkel tüntetik fel a polcokon.
