A veszélyes termékek adatait tartalmazó európai gyorsriasztási rendszer (RAPEX) februári jelentésében szerbiai termék is szerepel. A bolgár piacon megjelent szerbiai Kristal ágyneműt az összetevő anyagok miatt veszélyesnek nyilvánították a bolgár hatóságok. Az ágyneműn kívül 2011-ben még két hazai termék került be a nem élelmiszer-jellegű termékek európai riasztási rendszerébe. A Guess márkás gyermekfürdőruha kislányoknak szánt két modelljét eltávolították az uniós piacról, mert a fürdőruhapánt esetében fulladásveszélyt állapítottak meg.
A fogyasztókra veszélyes, hamisított termékek hazai rendszerének (NEPRO) honlapján nem szerepel az említett ágynemű és fürdőruha. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy ezek a termékek kizárólag kivitelre készülnek. A termékek biztonságára vonatkozó hazai törvény értelmében veszélyes termékek esetében az információcsere az állam kötelessége. Az európai RAPEX példájára alakult meg Szerbiában a NEPRO, amely 2009 óta működik, ám nem tapasztalható jelentősebb előrelépés a kísérleti fázis óta, és a polgárok nem igazán tudják, hogy létezik ilyen információs rendszer – vélik a Szerbiai Fogyasztók Egyesületének (APOS) illetékesei.
